Most már nem érdekel semmi. Sem a kora, sem az idegesítően kíváncsi természete, de még az sem, hogy akarja-e. Azt hittem vissza tudom fogni de nem. Mondjuk ki nyíltan. Hosszú évek eltelte óta, ő volt az első akivel lefeküdtem és csakis a szerencsén múlott, hogy gyengéd tudtam lenni vele azon az estén. Érzem, sőt tudom, hogy a bennem lévő vadállat, amit eddig akár hiszi akár nem visszafogtam, most kezd előbújni a rejtekéből. A testem remeg, a lelkemet fojtogatja egyszerre a bűntudat és a vágy. Vágy a szex és a gyilkosság iránt. Ölni akarok. Látni, ahogy a kezeim között huny ki valakinek a fény a szeméből. Látni akarom a rettegést a tekintetében miközben tudom, hogy engem lát utoljára. Minden olyan érzés, ami akkor keletkezett bennem, amikor először folyamodtam a gyilkolásra szunnyadt bennem... De egyre nehezebben tudom Zacet visszatartani. Bármilyennek is gondol ez a lány, mindegy milyennek lát az nem én vagyok. Régóta nem. Azért ölök, mert élvezem. Mert mámorít. Mert a bosszúszomjam kielégíthetetlen. Mert legbelül üres vagyok. És amíg ez az űr nincs kitöltve, a lelkem nem fog szabadulni. Igen. Érzek bűntudatot. Hogyne éreznék? Amint megteszem, amint elveszem valaki életét, utána a sajátomat adnám cserébe érte. Már amikor megteszem tudom, hogy megbánom majd. De mégis, a kis hangok újra és újra meggyőznek. És abban az pár percben istenemre mondom jólesik.
Ezért van szükségem Seliára. A szex a megoldás. Amíg a testem másra figyel, a szörnyeteg sem foglalkozik az emberöléssel. A fenébe is, amióta velem van nem éreztem késztetést. Persze, tettem amit tettem akkor is, de csak muszájból. Nem akartam és nem élveztem közben. Más volt az érzés, a végrehajtás. Vannak pillanatok, de amilyen gyorsan jönnek úgy illannak el. Amikor meglőttem őt, akkor is csak az járt a fejemben, hogy istenem csak meg ne halljon. És ez az érzés szinte szétfeszít belülről. Olyan érzések kerekednek felül bennem ami hosszú évek óta nem.
Puha csókokkal halmozom el a nyakának puha bőrét, ami még ebben az elbaszott helyzetben és helyen is elképesztőn finom illatú. Nem parfüm, nem tusfürdő. Ez Selia bőrének a mézes aromája.
- Zac nem akarom. - tiltakozik újra nyöszörögve és én kezdem elveszíteni a türelmem. Erősen beleharapok a nyakába, mire felsikít a fájdalomtól.
- Kuss. - fogom be a száját. - Kezdem elveszíteni a türelmem Selia. Ha így akarod akkor nekem az is megfelel, de a helyedben kétszer is meggondolnám. Ne akard tudni, milyen ha durva vagyok. Emlékszel mikor meglőttelek? - suttogom a fülébe. - Képes vagyok fokozni azt is.
Érzem, ahogy a testét rázza a félelem és elégedettséget kellene éreznem, de ehelyett csak szánom magam. Gyűlölöm, hogy ezt váltja ki belőlem. Megragadom a haját és hátrahúzom a fejét. - A te döntésed, hogy hagyod e és akkor még élvezni is fogod, vagy életed legrosszabb napjai várnak rád. Hm? Mit választasz szépségem? - Selia lassan bólint egyet és könnyáztatta arccal hátrafordul hozzám. - Jó kislány. - engedem el a haját. Egy ideig figyelem a sós könnyektől nedves arcát. Nem. nem vagyok erre képes. Hiszen sír. A szemei könyörögnek, hogy hagyjam békén. Ugyan Zac? Mióta érdekel bárki esdeklő tekintete? Te is tudod, hogy ezt akarod. A hangok. Megint a hangok. A picsába is igazuk van.
Megfordítom Seliát, hogy ne kelljen az arcát látnom, miközben kezeim erőszakosan a melleire tapadnak, ajkam pedig a nyakára. Érzem a bőre izzását, amint a nyelvem végigszánkázik rajta és a fejem máris kiürül. Na végre. A kezem becsúszik a piszkos póló alá és mikor megérzem Selia mozdulatlanságát belecsípek a rózsaszín mellbimbójába. Erre végre megugrik és halkan felsóhajt. Mérges. Ez a legjobb szó arra amit érzek. Megmagyarázhatatlan düh árad szét a testemben és még csak meg sem tudom magyarázni az okát.
- A fenébe is. - mordulok fel és elhúzódok tőle. A földre vetem magam és erőszakosan beletúrok a dús, sötét hajkoronámba. A kurva életbe. Itt ez a lány, aki teljesen a hatalmamban van, akit bármire használhatnék, de mégsem tudom megdugni annak ellenére, hogy egyszer már megtettem. A belső állat legszívesebben letépné róla a ruhát és mit sem törődve az ő gyönyörével itt a mocsokban kefélné ájulásig. De nem. Képtelen vagyok rá. Hosszú évek óta először Salim felülkerekedik Zacen. Időtlen idők óta nem éreztem kegyességet. Már abban sem voltam biztos, hogy képes vagyok rá.
- Te most... - keresi a szavakat Selia akadozó lélegzettel.
- Mi az? - mordulok fel valószínűtlenül mély hangon. - Nem ezt akartad? Hogy békén hagyjalak?
Ő azonban nem válaszol csak figyel. Olyan mélyen és áthatóan, hogy életemben először zavarba jövök.
- Mi a faszt nézel? - horkantok idegesen.
- Életemben nem láttam még a tiednél szomorúbb szempárt. Mintha... Az egész világ fájdalma benned rejtőzne el. - billenti oldalra a fejét.
- Szart se tudsz rólam. - felelem ridegen.
- Szerintem pedig de. Megkockáztatom, hogy többet mint bárki más. De így sem eleget... - öleli át a lábát és fejét ráhajtja a térdeire.
- És? Tán többet akarsz tudni rólam? - nyújtom ki a lábam, miközben gúnyos mosollyal pásztázom a sápadt arcát.
- Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán azt akarom-e tudni amit már tudok. - rázza a fejét. Nem tudok mit mondani. A szavak nem jönnek, de ha másképp lenne se mondanám őket hangosan. Ez a lány összezavar és felkavar. Igaza van. Többet tud rólam mint bárki más ezen a világon és ez már önmagában elég ok lenne arra, hogy most azonnal megöljem. De nem teszem. A lábam ehelyett magától életre kel egy hirtelen mozdulattal előtte teremve, felemelem magamhoz, hogy megcsókoljam. Meglepődésében dermedten tűri ajkaim heves játékát de nemsokára megelégelem és alsó ajkába harapva kizökkentem a pillanatnyi fagyott állapotából. Amikor szája egy másodpercre szétnyílik nem habozok, a nyelvem azon nyomban befurakszik és az öve köré tekeredik. A forróság emésztő és fullasztó, már már égeti a testem minden négyzetcentijét. Apró, vékony kezei beletúrnak a hajamba, az én vaskos, hatalmas mancsaim pedig a fenekébe markolnak olyan erős hévvel, ahogy csak bírom.
- Én nem... nem... - húzódok el. - Akár hiszed akár nem nem akarlak bántani. - suttogom kétségbeesve minden mozdulattal érintve puha ajkait. - A picsába is nem akarlak... Kérlek ne kényszeríts rá újra. - temetem a fejem a nyaka és a válla közötti kis résbe. Mikor nem szól semmit visszatérek a szájához és vadul nekiesek, ahogy csak tudok. Kezemmel megragadom a pólója alját, de ahhoz már nincs elég lelkierőm, hogy le is vegyem. Nem. Ahhoz el kéne válni tőle és jelenleg arra képtelen vagyok. Amint ráeszmélek, hogy valószínűleg egy élet is kevés arra, hogy erre erőt gyűjtsek és jól irányzott mozdulattal letépem róla a pólót. Halk nyögése hal egy a számban és keveredik a nedves súrlódás hangjával amit a féktelenül mozgó nyelveink hallatlak. Rátalálok a melltartójára és mikor az is eltűnik az útból már semmi sem áll az utamban, hogy megragadjam azokat a tökéletes halmokat. Abban a másodpercben, ahogy az ujjaim morzsolgatni kezdik az érzékeny bimbókat Selia keze erősebben meghúzza a hajam.
- Istenem bébi... - húzom el az ajkaim az álla vonalán aztán habozás nélkül az ölembe emelem, ahol a mellei egy magasságban lesznek velem. A külvilág megszűnik és semmi más nincs csak a bódító illata az orromban, a sóhajainak hangja a fülemben és a verejtékes bőrének az íze a nyelvemen. Ajkaim az egyik melle köré zárulnak, míg bal kezem a másikra tapad. Selia nem ijed meg, pontosan tudja, hogy egy kézzel is stabilan tartani fogom annak ellenére, hogy a teste hevesen mozog a mozdulataim hatására. Erősen megszívom a mellbimbóját, mire halkan felsikít. Nem tehetek róla de önelégült vigyort vált ki belőlem ez a hang. A pokolba is nagyon elégedettnek érzem magam. Amíg ajkaim hevesen játszanak a domborulataival addig a fenn szórakozó kezeim leterítik őt a kissé szúrós szalmára. Amint stabil talajon vagyunk mindketten testemmel teljesen befedem az övét. Minden centink tökéletesen illeszkedik és úgy érzem ennek így kell lennie.
- Vedd... Vedd le a pólód! Zac... Látni akarlak. - markolja meg két kézzel ruhaneműt. Nem kell kétszer kérnie azonnal lerántom magamról a zavaró ruhadarabot. Szemei a mellkasomra és a hasamra tapadnak. A szemében égő vágy szinte engem is felrobbant. Megfogom a kezeit és a mellkasomra vezetem. Simogatni kezdi ami mindkettőnkből egy halk nyögést vált ki. Aztán felhajol és ajkait azon nyomban a tűzforró bőrömre tapasztja. A mozdulatai tapasztalatlanok és félénkkel mégis úgy érzem ennél jobban nem izgatott még fel soha senki.
A kezeim becsúsznak a nadrágjába és a bugyin keresztül végigsimítok a lüktető pontján. A nedvességtől amit így is tisztán érzek muszáj felmordulnom.
- A francba, de nedves vagy. - döntöm a homlokom az övének tovább simogatva. - A barátod tudott valaha ilyen nedvessé tenni? Felizgatott valaha ennyire? - suttogom rekedten a szemébe nézve.
- Soha. - nyögi ki halkan.
- Akarod, hogy megdugjalak Selia? - nyalom meg a fülcimpáját. - Akarod, hogy végre megadjam neked, amire te is tudod, hogy a lelked mélyén vágysz?
- Igen... - fonja a lábát a derekam köré és próbálja lerúgni magáról a farmert.
- Nem szépségem... Mondd ki! - markolok bele nem túl erősen a hajába.
- Akarom, hogy megdugj Zac. - hunyja le a szemét.
- Nem leszek gyengéd. - suttogom a fülébe. - Ezúttal nem.
- Nem érdekel. Csak csináld... - sóhajtja. Remegő kézzel, mint a villám megszabadítom magam a nadrágtól és a boxertől, aztán nem kínozve őt tovább róla is lerántom a fölösleges darabokat. Egy kemény csókot nyomok az ajkaira, és a nyelvem abban a másodpercen csúszik a szájába, ahogy egy erőteljes lökéssel elmerülök benne. A karom megfeszül a feje két oldalánál és a nyelvemen érzem a nyögéseinek az erejét. Megállok egy percre, hogy összeszedjem magam.
- Miért nem mozogsz? - zihálja.
- Össze kell... Össze kell, hogy szedjem magam. A kurva életbe mennyire szűk vagy. - fújom ki a levegőt. Hosszú percek telnek el, mire rendezem a légzésem és végre képes vagyok megmozdulni. De akkor nem kímélem. Erős, mély és gyors lökésekkel viszem mindkettőnket a csúcs felé. Megpróbálja megérinteni az arcom de akkor megragadom a csuklóit és mindkettőt a feje felé szegezem, hogy mozdulni se tudjon. Verejték jelenik meg a homlokomon, ahogy minden elfojtott ösztönöm bevetve eszeveszett tempóban döngetem az alattam fekvő lányt. A nyögéseink betöltik a helyiséget és minden másodperccel egyre nő a feszítő érzés az ágyékomban. Lehajolok, hogy a heves mozdulatok közepette, a számba vegyem az egyik mellét, amikor egy hangos nyögéssel körém záródik.
- Édes istenem... Zac... Zac - ismételgeti egyre hangosabban a nevem.
Másodpercek kellenek, hogy én is elmenjek, de szerencsére a józan eszem időben visszatér és sikerül kihúzódnom mielőtt újra bajba sodorhatnám mindkettőnk. Megragadom a lüktető farkam és néhány húzás után a kezembe megyek el.
- Na most meg mi bajod? - húzom fel a szemöldököm percekkel azután, hogy rendbe tettem magunk és felöltözünk. Selia teljesen magába fordult másodpercek alatt és bármennyit is agyalok képtelen vagyok rájönni miért.
- Undorodom magamtól. - löki felém halkan.
- Mert hagytad vagy mert nagyon is élvezted? - kérdezem élesen. A düh újra kezd szétáramlani bennem.
- Mindkettő miatt. - fordítja el a fejét. Odalépek és erőszakkal magam felé fordítom a fejét.
- A te döntésed volt édes. - morgom az arcába, noha tudom, hogy nem hagytam neki választást. Csakhogy abban a pillanatban nem érdekelt. Mert, ahogy a testem kielégült a vadállat is megnyugodott. Nem tudom mennyi ideig és nem tudom milyen erővel, de egy részem elnyomja magában a gyilkost.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése