2018. január 8., hétfő

11. fejezet - A te döntésed

Zac szemszöge

Most már nem érdekel semmi. Sem a kora, sem az idegesítően kíváncsi természete, de még az sem, hogy akarja-e. Azt hittem vissza tudom fogni de nem. Mondjuk ki nyíltan. Hosszú évek eltelte óta, ő volt az első akivel lefeküdtem és csakis a szerencsén múlott, hogy gyengéd tudtam lenni vele azon az estén. Érzem, sőt tudom, hogy a bennem lévő vadállat, amit eddig akár hiszi akár nem visszafogtam, most kezd előbújni a rejtekéből. A testem remeg, a lelkemet fojtogatja egyszerre a bűntudat és a vágy. Vágy a szex és a gyilkosság iránt. Ölni akarok. Látni, ahogy a kezeim között huny ki valakinek a fény a szeméből. Látni akarom a rettegést a tekintetében miközben tudom, hogy engem lát utoljára. Minden olyan érzés, ami akkor keletkezett bennem, amikor először folyamodtam a gyilkolásra szunnyadt bennem... De egyre nehezebben tudom Zacet visszatartani. Bármilyennek is gondol ez a lány, mindegy milyennek lát az nem én vagyok. Régóta nem. Azért ölök, mert élvezem. Mert mámorít. Mert a bosszúszomjam kielégíthetetlen. Mert legbelül üres vagyok. És amíg ez az űr nincs kitöltve, a lelkem nem fog szabadulni. Igen. Érzek bűntudatot. Hogyne éreznék? Amint megteszem, amint elveszem valaki életét, utána a sajátomat adnám cserébe érte. Már amikor megteszem tudom, hogy megbánom majd. De mégis, a kis hangok újra és újra meggyőznek. És abban az pár percben istenemre mondom jólesik.
Ezért van szükségem Seliára. A szex a megoldás. Amíg a testem másra figyel, a szörnyeteg sem foglalkozik az emberöléssel. A fenébe is, amióta velem van nem éreztem késztetést. Persze, tettem amit tettem akkor is, de csak muszájból. Nem akartam és nem élveztem közben. Más volt az érzés, a végrehajtás. Vannak pillanatok, de amilyen gyorsan jönnek úgy illannak el. Amikor meglőttem őt, akkor is csak az járt a fejemben, hogy istenem csak meg ne halljon. És ez az érzés szinte szétfeszít belülről. Olyan érzések kerekednek felül bennem ami hosszú évek óta nem.

Puha csókokkal halmozom el a nyakának puha bőrét, ami még ebben az elbaszott helyzetben és helyen is elképesztőn finom illatú. Nem parfüm, nem tusfürdő. Ez Selia bőrének a mézes aromája.
  - Zac nem akarom. - tiltakozik újra nyöszörögve és én kezdem elveszíteni a türelmem. Erősen beleharapok a nyakába, mire felsikít a fájdalomtól.
  - Kuss. - fogom be a száját. - Kezdem elveszíteni a türelmem Selia. Ha így akarod akkor nekem az is megfelel, de a helyedben kétszer is meggondolnám. Ne akard tudni, milyen ha durva vagyok. Emlékszel mikor meglőttelek? - suttogom a fülébe. - Képes vagyok fokozni azt is.
Érzem, ahogy a testét rázza a félelem és elégedettséget kellene éreznem, de ehelyett csak szánom magam. Gyűlölöm, hogy ezt váltja ki belőlem. Megragadom a haját és hátrahúzom a fejét. - A te döntésed, hogy hagyod e és akkor még élvezni is fogod, vagy életed legrosszabb napjai várnak rád. Hm? Mit választasz szépségem? - Selia lassan bólint egyet és könnyáztatta arccal hátrafordul hozzám. - Jó kislány. - engedem el a haját. Egy ideig figyelem a sós könnyektől nedves arcát. Nem. nem vagyok erre képes. Hiszen sír. A szemei könyörögnek, hogy hagyjam békén. Ugyan Zac? Mióta érdekel bárki esdeklő tekintete? Te is tudod, hogy ezt akarod. A hangok. Megint a hangok. A picsába is igazuk van.
Megfordítom Seliát, hogy ne kelljen az arcát látnom, miközben kezeim erőszakosan a melleire tapadnak, ajkam pedig a nyakára. Érzem a bőre izzását, amint a nyelvem végigszánkázik rajta és a fejem máris kiürül. Na végre. A kezem becsúszik a piszkos póló alá és mikor megérzem Selia mozdulatlanságát belecsípek a rózsaszín mellbimbójába. Erre végre megugrik és halkan felsóhajt. Mérges. Ez a legjobb szó arra amit érzek. Megmagyarázhatatlan düh árad szét a testemben és még csak meg sem tudom magyarázni az okát.
- A fenébe is. - mordulok fel és elhúzódok tőle. A földre vetem magam és erőszakosan beletúrok a dús, sötét hajkoronámba. A kurva életbe. Itt ez a lány, aki teljesen a hatalmamban van, akit bármire használhatnék, de mégsem tudom megdugni annak ellenére, hogy egyszer már megtettem. A belső állat legszívesebben letépné róla a ruhát és mit sem törődve az ő gyönyörével itt a mocsokban kefélné ájulásig. De nem. Képtelen vagyok rá. Hosszú évek óta először Salim felülkerekedik Zacen. Időtlen idők óta nem éreztem kegyességet. Már abban sem voltam biztos, hogy képes vagyok rá.
   - Te most... - keresi a szavakat Selia akadozó lélegzettel.
   - Mi az? - mordulok fel valószínűtlenül mély hangon. - Nem ezt akartad? Hogy békén hagyjalak? 
Ő azonban nem válaszol csak figyel. Olyan mélyen és áthatóan, hogy életemben először zavarba jövök.
   - Mi a faszt nézel? - horkantok idegesen.
   - Életemben nem láttam még a tiednél szomorúbb szempárt. Mintha... Az egész világ fájdalma benned rejtőzne el. - billenti oldalra a fejét.
   - Szart se tudsz rólam. - felelem ridegen.
   - Szerintem pedig de. Megkockáztatom, hogy többet mint bárki más. De így sem eleget... - öleli át a lábát és fejét ráhajtja a térdeire.
   - És? Tán többet akarsz tudni rólam? - nyújtom ki a lábam, miközben gúnyos mosollyal pásztázom a sápadt arcát.
   - Nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán azt akarom-e tudni amit már tudok. - rázza a fejét. Nem tudok mit mondani. A szavak nem jönnek, de ha másképp lenne se mondanám őket hangosan. Ez a lány összezavar és felkavar. Igaza van. Többet tud rólam mint bárki más ezen a világon és ez már önmagában elég ok lenne arra, hogy most azonnal megöljem. De nem teszem. A lábam ehelyett magától életre kel egy hirtelen mozdulattal előtte teremve, felemelem magamhoz, hogy megcsókoljam. Meglepődésében dermedten tűri ajkaim heves játékát de nemsokára megelégelem és alsó ajkába harapva kizökkentem a pillanatnyi fagyott állapotából. Amikor szája egy másodpercre szétnyílik nem habozok, a nyelvem azon nyomban befurakszik és az öve köré tekeredik. A forróság emésztő és fullasztó, már már égeti a testem minden négyzetcentijét. Apró, vékony kezei beletúrnak a hajamba, az én vaskos, hatalmas mancsaim pedig a fenekébe markolnak olyan erős hévvel, ahogy csak bírom.
  - Én nem... nem... - húzódok el. - Akár hiszed akár nem nem akarlak bántani. - suttogom kétségbeesve minden mozdulattal érintve puha ajkait. - A picsába is nem akarlak... Kérlek ne kényszeríts rá újra. - temetem a fejem a nyaka és a válla közötti kis résbe. Mikor nem szól semmit visszatérek a szájához és vadul nekiesek, ahogy csak tudok. Kezemmel megragadom a pólója alját, de ahhoz már nincs elég lelkierőm, hogy le is vegyem. Nem. Ahhoz el kéne válni tőle és jelenleg arra képtelen vagyok. Amint ráeszmélek, hogy valószínűleg egy élet is kevés arra, hogy erre erőt gyűjtsek és jól irányzott mozdulattal letépem róla a pólót. Halk nyögése hal egy a számban és keveredik a nedves súrlódás hangjával amit a féktelenül mozgó nyelveink hallatlak. Rátalálok a melltartójára és mikor az is eltűnik az útból már semmi sem áll az utamban, hogy megragadjam azokat a tökéletes halmokat. Abban a másodpercben, ahogy az ujjaim morzsolgatni kezdik az érzékeny bimbókat Selia keze erősebben meghúzza a hajam.
  - Istenem bébi... - húzom el az ajkaim az álla vonalán aztán habozás nélkül az ölembe emelem, ahol a mellei egy magasságban lesznek velem. A külvilág megszűnik és semmi más nincs csak a bódító illata az orromban, a sóhajainak hangja a fülemben és a verejtékes bőrének az íze a nyelvemen. Ajkaim az egyik melle köré zárulnak, míg bal kezem a másikra tapad. Selia nem ijed meg, pontosan tudja, hogy egy kézzel is stabilan tartani fogom annak ellenére, hogy a teste hevesen mozog a mozdulataim hatására. Erősen megszívom a mellbimbóját, mire halkan felsikít. Nem tehetek róla de önelégült vigyort vált ki belőlem ez a hang. A pokolba is nagyon elégedettnek érzem magam. Amíg ajkaim hevesen játszanak a domborulataival addig a fenn szórakozó kezeim leterítik őt a kissé szúrós szalmára. Amint stabil talajon vagyunk mindketten testemmel teljesen befedem az övét. Minden centink tökéletesen illeszkedik és úgy érzem ennek így kell lennie.
   - Vedd... Vedd le a pólód! Zac... Látni akarlak. - markolja meg két kézzel ruhaneműt. Nem kell kétszer kérnie azonnal lerántom magamról a zavaró ruhadarabot. Szemei a mellkasomra és a hasamra tapadnak. A szemében égő vágy szinte engem is felrobbant. Megfogom a kezeit és a mellkasomra vezetem. Simogatni kezdi ami mindkettőnkből egy halk nyögést vált ki. Aztán felhajol és ajkait azon nyomban a tűzforró bőrömre tapasztja. A mozdulatai tapasztalatlanok és félénkkel mégis úgy érzem ennél jobban nem izgatott még fel soha senki.
A kezeim becsúsznak a nadrágjába és a bugyin keresztül végigsimítok a lüktető pontján. A nedvességtől amit így is tisztán érzek muszáj felmordulnom.
  - A francba, de nedves vagy.  - döntöm a homlokom az övének tovább simogatva. - A barátod tudott valaha ilyen nedvessé tenni? Felizgatott valaha ennyire? - suttogom rekedten a szemébe nézve.
  - Soha. - nyögi ki halkan.
  - Akarod, hogy megdugjalak Selia? - nyalom meg a fülcimpáját. - Akarod, hogy végre megadjam neked, amire te is tudod, hogy a lelked mélyén vágysz?
  - Igen... - fonja a lábát a derekam köré és próbálja lerúgni magáról a farmert.
  - Nem szépségem... Mondd ki! - markolok bele nem túl erősen a hajába.
  - Akarom, hogy megdugj Zac. - hunyja le a szemét.
  - Nem leszek gyengéd. - suttogom a fülébe. - Ezúttal nem.
  - Nem érdekel. Csak csináld... - sóhajtja. Remegő kézzel, mint a villám megszabadítom magam a nadrágtól és a boxertől, aztán nem kínozve őt tovább róla is lerántom a fölösleges darabokat. Egy kemény csókot nyomok az ajkaira, és a nyelvem abban a másodpercen csúszik a szájába, ahogy egy erőteljes lökéssel elmerülök benne. A karom megfeszül a feje két oldalánál és a nyelvemen érzem a nyögéseinek az erejét. Megállok egy percre, hogy összeszedjem magam.
  - Miért nem mozogsz? - zihálja.
  - Össze kell... Össze kell, hogy szedjem magam. A kurva életbe mennyire szűk vagy. - fújom ki a levegőt. Hosszú percek telnek el, mire rendezem a légzésem és végre képes vagyok megmozdulni. De akkor nem kímélem. Erős, mély és gyors lökésekkel viszem mindkettőnket a csúcs felé. Megpróbálja megérinteni az arcom de akkor megragadom a csuklóit és mindkettőt a feje felé szegezem, hogy mozdulni se tudjon. Verejték jelenik meg a homlokomon, ahogy  minden elfojtott ösztönöm bevetve eszeveszett tempóban döngetem az alattam fekvő lányt. A nyögéseink betöltik a helyiséget és minden másodperccel egyre nő a feszítő érzés az ágyékomban. Lehajolok, hogy a heves mozdulatok közepette, a számba vegyem az egyik mellét, amikor egy hangos nyögéssel körém záródik.
  - Édes istenem... Zac... Zac - ismételgeti egyre hangosabban a nevem.
Másodpercek kellenek, hogy én is elmenjek, de szerencsére a józan eszem időben visszatér és sikerül kihúzódnom mielőtt újra bajba sodorhatnám mindkettőnk. Megragadom a lüktető farkam és néhány húzás után a kezembe megyek el.

  - Na most meg mi bajod? - húzom fel a szemöldököm percekkel azután, hogy rendbe tettem magunk és felöltözünk. Selia teljesen magába fordult másodpercek alatt és bármennyit is agyalok képtelen vagyok rájönni miért.
  - Undorodom magamtól. - löki felém halkan.
  - Mert hagytad vagy mert nagyon is élvezted? - kérdezem élesen. A düh újra kezd szétáramlani bennem.
  - Mindkettő miatt. - fordítja el a fejét. Odalépek és erőszakkal magam felé fordítom a fejét.
  - A te döntésed volt édes. - morgom az arcába, noha tudom, hogy nem hagytam neki választást. Csakhogy abban a pillanatban nem érdekelt. Mert, ahogy a testem kielégült a vadállat is megnyugodott. Nem tudom mennyi ideig és nem tudom milyen erővel, de egy részem elnyomja magában a gyilkost.

2017. november 9., csütörtök

10. fejezet - Elfeledtetem!


Selia szemszöge

- Na sikerült végre ráhugyoznod? - támaszkodik a falnak és úgy néz engem. Felnézek rá és szemem könnyben úszik mire megfagy az ereiben a vér. - Terhes vagy? - köszörüli meg a torkát én pedig válaszra nyitom a szám.
  - Nem. - rázom a fejét mire megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.
  - Hát akkor miért sírsz? - lép oda hozzám zavartan.
  - Nem is tudom. - szipogom. - A megkönnyebbüléstől. - sírom el magam újra mire magához ölel. Meglepetten kapom rá a tekintetem, de ő kerüli az enyém. Érdes ujjai hátamat simogatják, lehelete a hajam csiklandozza.
  - Pedig szép gyerekünk lett volna. - röhög fel.
  - Ez nem vicces. - lököm el idegesen nevetve. Egy önelégült félmosoly terül el az arcán és hatalmas szempillái alól engem vizslat.
  - Most meg mi van? - vetem oda bunkón, de aztán rögtön le is sütöm a szemem. Selia... Tanuld meg, hogy fogd be a szád. Megint fel fogod bosszantani.
  - Megnevettettelek. - mondja szórakozottan karba tett kézzel, mire felkapom a fejem. Ez a srác csupa meglepetés. Azt hittem ismerem annyira, hogy tudjam majd felkapja a vizet és megint fegyverrel kezd hadonászni, erre ő rácáfol és újfent bebizonyítja, hogy kiismerhetetlen.
  - Nem rajtad nevettem. Sőt. - javítom magam. - Nem is nevettem. Az ideges röhögés nem őszinte.
  - Mondj amit akarsz bébi, de mindketten tudjuk, hogy hatással vagyok az érzelmeidre, a viselkedésedre és minden megmozdulásodra. Mondjuk nem csodálom nézz már rám. - húzza ki magát és ujjaival végigszánt a haján.
  - Te tényleg elhiszed, hogy egy isten vagy igaz? - szalad fel a szemöldököm.
  - Miért, nem? - kapja ráma fejét. - Jól nézek ki. - mered rám. - Ugye? Selia... - nyögi ki nevem, mire majdnem felnevetek. - Szexi vagyok nem? Mondd már ki! - emeli meg a hangját teátrálisan, erősen túljátszva magát.
  - Öööö... Persze. - vágom rá fura arccal. Alig fél órája a pokolba kívántam őt most mégis vevő vagyok az ócska humorára és még teszek is rá. Úgy tűnik a kiismerhetetlensége rám is ragadt, ugyanis kezdem idegennek érezni saját magam.
  - Én is tudom, de jól esik hallani. - villant rám egy szexi mosolyt.
Megforgatom a szemeim és leülök egy, a sarokban levő rozoga sámlira. Kezem az arcomba temetem és végre nyugodtan fújom ki a levegőt. Nem vagyok terhes. Nem csinált fel egy szociopata vérszomjas gyilkos. Kezem elveszem az arcom elől és lehunyva a szemeim beletúrok sötét hajamba. Mikor újra kinyitom barnaságaimat tekintetem találkozik Zac tekintetével aki többé már nem a falat támasztja hanem alig 2 cm-re van tőlem és szemeit az enyémeken tartja. A fejét kissé félrebillenti és megrebegteti a hosszú pilláit ami kisfiúsan bájossá teszi a megjelenését annak ellenére, hogy teletetovált karján és mellkasán csak úgy feszül a póló, ami képtelen maga alá rejteni megfeszülő, duzzadt izmait. Keze felcsúszik és úgy érinti az én kézfejemet, hogy közben egy percre sem veszi le rólam a szemeit. Hirtelen kiráz a hideg és undorodva elhúzom az ujjaim övéi közül. Zac felsóhajt de egy centit se távolodik el tőlem.
  - Selia. - ejti ki a nevem halkan mire a szívemet forróság önti el édes akcentusa hallatán. Bárhogyan is akarnám tagadni, nincs a világon aranyosabb dolog mint Zac angol kiejtése. - Sajnálom. - suttogja lehajtva a fejét.
  - Mit? - kérdezem és engem is meglep hangom fagyossága.
  - Ahogy azután viselkedtem, hogy elvettem a szüzességed. - emeli fel végre a fejét. - Nem voltam fair. Sajnálom. - ismétli meg én pedig hirtelen köpni, nyelni nem tudok. Miért mondja most ezeket nekem? Miért tartja ezt helytelennek, minden mást amit tett pedig helyesnek? Miért huny szemet az ölés felett ha közben azon az egyszerű dolgon kiborul, hogy lefeküdt egy 16 éves lánnyal?
  - Zac. - kezdenék bele, de ő közbe szól.
  - Még nem fejeztem be. - rázza meg a fejét. - Oka van mindennek amit teszek akár rólad, akár másokról legyen szó, de amit akkor veled tettem... A viselkedésem egyszerűen még számomra is érthetetlen. Nem tudom, mi ütött belém, vagy, hogy miért gondoltam helytelennek amit tettem. A picsába is, hiszen gyilkos vagyok! Nem kellene egy kislány ártatlanságán kiborulnom ennyire - nevet fel kínosan de valamiért úgy érzem hazudik. Nem véletlenül akadt ki ennyire és nem véletlenül húzta fel magát nem is olyan régen mikor szóba hoztam, hogy esetleg molesztálták kiskorában. Biztos vagyok benne, hogy beletrafáltam, és abban is, hogy nem a megbánás vezérelte mikor bocsánatot kért. Nem akarta, hogy tovább feszegessem a témát. Azt szerette volna, ha elhiszem minden szavát, csakhogy átlátok a hazug arca által keresztezett őszinte tekintetén. Ennek ellenére, most mégse szólok ezzel kapcsolatban egy szót sem, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy félek. Zac maga a ketyegő bomba ami újra és újra készen áll felrobbanni, bármikor ha a múltjáról vagy bármi olyan dologról kérdezek ami nem az én dolgom. Nem akarok meghalni. Nem akarom, hogy újra meglőjön. És ha ehhez kussolnom kell hát legyen.
  - Nem vagyok kislány. - mondom hát merészen a szemébe nézve miközben szándékosan reagálok mondandójának kizárólag erre a részére.
  - Nem, valóban nem. - húzza mosolyra telt, nedves ajkait és úgy mér végig. - Szívesen. - szélesedik ki a vigyora.
  - Mit? - rökönyödök meg. Zac lassan feláll és mögém lép. Mikor félresöpri a hajam és a nyakamhoz érnek ajkai felforrósodik a bőröm, azonban a gyengéd érintés nem végződik csókban hanem tovább vándorol a fülemhez.
  - Hogy nővé tettelek. - suttogja rekedt, mély hangon a fülembe minden szónál egyre halkabban. A testem már az emlék hatására is izzani kezd és szinte ordít azért, hogy Zac édes becéző ajkai simogassák minden centiméterét, de az eszem és a szívem is hevesen tiltakozik a vágyaim ellen. Mikor aztán beleharap a fülcimpámba és kissé meghúzza azt egy halk nyögés csúszik ki ajkaim közül.
Egy másodperc sem telik el és Zac egy hatalmas vigyorral az arcán távolodik el tőlem. Az agyamat beborító köd hirtelen semmivé foszlik és legszívesebben letörölném az önelégült fejéről a mosolyt. Hatalmas erőfeszítésembe telik, hogy lenyeljem amit mondani akarok neki, de tekintetem keményen rászegezem. Ő még mindig vigyorogva bámul az arcomba, de szerencsére hamar megunja és kissé félrebillentett fejjel felnevet és lehajol a táskája és szatyrai közé.
  - Hoztam friss kaját. Remélem ez jobban ínyedre lesz mint a száraz kenyér. - nyújt felém egy rántott húsos szendvicset. Azonnal felcsillan a szemem és mohón kapok a kezei között tartott élelem után, amit gondolom akkor szerzett amit alig negyed órával ezelőtt kinn volt.
  - Na és... - kezdek bele. - Mi lenne a nagyszabású terved? Hogyan jutsz el innen Pakisztánba? - érdeklődök gúnyos mosollyal. Mintha fel sem ismerte volna a hanglejtésem lazán leül mellém és megvonja a vállát.
  - Elmegyünk egészen Floridáig ahol egy járat elvisz Európába, onnan pedig egyenesen Pakisztán a cél.
  - Jézusom 2 gépen át fogsz áthurcolni retekországba? - kerekedik el a szemem és kiszárad a torkom belegondolva abba, hogy mennyire távol leszek az otthonomtól, az apámtól, a biztonságtól.
  - Nem... Csak én megyek Európába. - közli rám sem nézve, mire kifut a vér a mellkasomból.
  - Istenem... Egy mocskos floridai vízparton fogod elásni a rothadó hullám egy jelöletlen helyen ahol senki sem találja meg a testem. - kapok hirtelen hányingert és már egy falat sem csúszik le a szendvicsből. Sőt ellenkezőleg... Mintha jönne felfelé az egész.
  - Ne légy már ennyire ostoba. - horkant fel. - Nem öllek meg. Ha minden a terv szerint halad a határnál elengedlek, hogy hazamehess. Minden a szerencsétlen apádon és a nyáltenger pasid szadista apján múlik. Ha nem köpnek a levesembe, akkor nem kell meghalnod. - köpi felém a szavakat aztán hátrafekszik a szalmák tetejére. Karját hátra teszi és összefonja a tarkója mögött, pólója kissé felcsúszik, így teljes a rálátásom kidolgozott hasfalára. Szempillája megrebben csukott szemhéja aljában, szavai pedig a fülemben égnek. El fog engedni. Illetve szándékában áll. Minden az apámon múlik, és tudom, hogy ő nem olyan forró fejű. Tisztában van a kockázattal és tudja, mit nem tehet, ha meg akarja menteni az életem. Paul Salem már teljesen más tészta. A rendőrfőnököt nem érdeklem, célja csakis Zac elfogása és biztos vagyok benne, hogy ha az apám nem lenne az esküdt bíróság elnöke és nem járnék a fiával, akkor nyugodt szívvel áldozna fel csak hogy elkaphasson egy szökött rabot. Martin nem hasonlított az apjára. Lehet őt unalmasnak nevezni, vagy merevnek, de minden tulajdonságában az anyjára ütött. Kedves  volt, udvarias és őszinte. Egy rossz szavam nem lehetett rá ennek ellenére fojtogatott a kapcsolatunk. Szeret, de én nem szeretem viszont. Egy bűnözőnek előbb odaadtam magam, mint neki és ettől csak még inkább érzem, hogy nem érdemlem meg.
De nemsokára láthatom. Ahogy az apámat is. Apa. Csak most, hogy ilyen intenzívem része a gondolataimnak jövök rá, hogy mennyire hiányzik. A gondolat, hogy talán soha többé nem láthatom mardos belülről és megfakasztják a könnycsatornáim. Hagyom, hogy a sós könnyek eláztatják az arcom és a helységet nemsokára a szüntelen szipogásaim töltik be.
Lehunyom a szemem, mikor meghallom a szalma halom moccanását és Zac lépteit egyre közelebb.
  - Megint mi van? - szólal meg rekedtesen. Felkapom rá a fejem és homályosan, a nedves szemem mögül meredek a rideg, mégis megcsillanó csokoládé szempárba.
  - Semmi. -rázom a fejem. - Akár vissza is mehetsz dögleni az előző helyedre. Sőt fel sem kell ébredned. - motyogom de tisztában vagyok vele, hogy hallotta.
Másodpercek múlva nagy lábai erősen csattannak a kőpadlón és teste forrósága egyre közelebb ér hozzám. A légzésem szapora és csak az jár a fejemben, hogy túlfeszítettem a húrt és most meg fog ütni. Biztos, hogy a keze csattanni fog rajtam.
Már a szemem is lehunytam és felkészültem a fájdalomra, mikor az előttem álló férfi feje egy magasságba kerül az enyémmel, lábai behajlítva guggolnak, meleg keze egyenesen az arcomra simul.
  - Mi a baj? - kérdezi meg újra, ezúttal azonban őszinte érdeklődést fedezek fel a hangjában.
  - Hiányzik apa. - szipogok mint egy kislány, de nem érdekel. Ha 30 éves felnőtt nő lennék, akkor is normális lenne a viselkedésem. De nem vagyok felnőtt. A gyerekkor végén és a felnőttkor küszöbén álló kamasz vagyok. Csak lézengek a két ajtó között és az egyiket képtelen vagyok elhagyni a másikba pedig még nem merek belépni.
Zac egy szót sem szól, csak érdes mancsaival simogatja az a pirosló arcomat. A sírás lassan enyhül és, a könnyeim is kezdenek elapadni. A fekete hajú srác kezeit felváltják puha, meleg ajkai és apró csókot nyom a bőrömre. A levegő benn akad a tüdőmbe és hirtelen minden bajom elfelejtem a meglepetettségtől. Ujjait végigszántja az arcomon, megsimítja ajkaim majd levezeti a nyakamra és cirógatni kezdi. A légzésem egyre szaporább és ez ösztönzi arra, hogy ajkaival lassan közelítsen  a nyakam felé. A percek amíg odaér hosszú óráknak tűnnek, de végül csókjai elérik a bőröm és nyelvét kidugva végighúzza a nyakam ívén.
  - Zac, mit csinálsz? - préselem ki magamból ezt a három szót és próbálom nem megadni neki azt az örömet, hogy felnyögök, annak ellenére, hogy minden vágyam megtenni.
  - Ugyan Selia. - lehelete égeti minden porcikám, ahogy lassan tagolva, rekedtes hangon motyog. - Csak elfeledtetem veled a fájdalmat. Ahogy te is megtetted nekem nemrég. - harap bele a nyakam érzékeny bőrébe gyengéden. Az ellenállásom gyengül, de az eszemben cseng a vészjelző. Nem engedhetem ezt megtörténni újra. Azonban mi van ha a beleegyezésem nélkül is megteszi?
A testem egyik részét a félelem, a másikat pokoli erős vágy járja át. Ezektől függetlenül tudom, mit kell tennem.
  - Zac, ne! Kérlek hagyd abba! - teszem a kezem a mellkasára és próbálom eltolni, de teste túl erősnek bizonyul az én gyenge végtagjaimmal szemben.
  - Biztos vagyok benne, hogy egy percen belül meggondolod magad. - húzza féloldalas mosolyra az ajkait. A tekintete csak úgy izzik és nem látok benne mást, csak az előbb történtek folytatását a szemében tükröződni, ami remegésre készteti a testem.

2017. augusztus 27., vasárnap

9. fejezet - Sérelmek



Zac szemszöge

Leülök a helyemre és szaporán veszem a levegőt. Percekkel ezelőtt úgy éreztem tényleg megfogom ölni... Puszta kézzel megakartam fojtani. Elképesztő, hogy a halálos fenyegetéseim ellenére sem fogja be azt a hatalmas pofáját. "Téged molesztáltak." Ez a két szó ismétlődik a fejemben újra és újra. Az emlékek elemi erővel törnek rám, a légzésem egyenletlen lesz, a szívem a mellkasomban dübörög, a szemem csípni kezd a visszafojtott könnyektől és a fájdalomtól ami átjár. Nem akarok rágondolni. Nem akarom, hogy eszembe jusson. Nem is jutott. Egészen addig amíg el nem vettem Selia szüzességét. Az ártatlanságát. Az egyetlen kincset ami egy gyereknek megvan. Amitől megfosztottak engem. És amitől most én fosztottam meg őt. Különös, mondhatni vicces a helyzet. Én a hidegvérű gyilkos pont egy 16 éves lány szüzessége miatt borulok ki. Selia nem érti. Ahogy más se értené meg. És ha rajtam múlik soha nem is fogja. Ahhoz, hogy engem valaki teljesen megértsen meg kell ismernie a múltam összes szégyenletes, megalázó és fájdalmas darabkáját.  Azt a kirakóst amit rajtam kívül senki sem tud kirakni, Hogy is tudnák? Hiszen a hiányzó darabkák is mind az én zsebem mélyén fekszenek.
Hallom a hangos zokogást és kétségbeesett lélegzetvételt de nem érdekel. Felé sem nézek, csakis a pénznek szentelem a figyelmem amit elhoztam a motelból. Nem túl sok összeg de jobb mint a semmi. Megvizsgálom a puskát. LC Smith 12/76 sörétes puska... Dupla fegyver antikolt barnítással, halbörözött diófa tussal. Még jól jöhet így elteszem a táskámba.
Kiveszek súlyos táskából egy üveg vizet és egy jó adagot a tarkómra locsolok annak lehűtése céljából majd hatalmasakat kortyolok belőle. Selia rám emeli hatalmas barna tekintetét mire egy szó nélkül odadobom neki a palackot. Úgy kezdi el inni a maradék vizet mintha most ihatna életében utoljára.
  - Mutasd a karod. - ülök oda mellé és mikor megpróbál elhúzódni combjánál megragadva visszarántom. Letekerem a karjáról a kötést és megvizsgálom a lövés maradandó sebét. Már rég nem gennyedzik ami jó jel de félek örökké viselni fogja a nyomát. Egy szót sem szólva hozzá lecserélem a kötést és visszasétálok a helyemre. Hirtelen valami pittyegni kezd a zsebemben. Selia mobilja az.
"24 órát kapsz, hogy visszahozd különben teszek róla, hogy a halálod Jason barátodnál is hosszabb és fájdalmasabb legyen. Salem "
Pislogás nélkül figyelem a kijelzőt majd idegbetegen elhajítom.
  - Szadista, álszent, szociopata állat! - üvöltöm a telefon után majd elkezdem rugdosni a földet. - Amint lehetőségem lesz rá egy kibaszott kést döfök beléd te fasz!  Hogy mered a szádra venni Jasont?! Rosszabb vagy mindegyikünknél te barom! - üvöltöm torkom szakadtából majd összerogyok a földön és szaporán veszem a levegőt. A hajam tépem és próbálom magam lenyugtatni. Nem tudom pontosan megmondani mennyi idő telt el, de végre lecsillapítottam dühöngő elmém. Mikor felállok Selia megrökönyödött tekintetével találkozok.
  - Mit bámulsz? - vetem oda és a földre szegezem a tekintetem. Mikor hallom, hogy lefekszik fél szemmel ránézek. Basszus... Mi van ha tényleg felcsináltam? Mihez kezdjek vele? Intézzem úgy, hogy elvetéljen? Hagyjam itt a picsába vagy fordítsam a javamra és fenyegessem meg? Az év szenzációja. Phoenix leghírhedtebb sorozatgyilkosa felcsinálja a az esküdt bíróság vezetőjének a lányát. A jó öreg Martinez bele fog pusztulni ha megtudja. Az ő kis hercegnője milyen élvezettel nyögött alattam. Gúnyosan horkantok egyet. Talán még jól is járok vele.
Rágyújtok egy cigire és mélyet slukkolok.
  - Indulhatunk végre? - nézek rá felkapva a táskám. Kifújom a füstöt és várakozva nézek rá.
  - Nem vagyok jól. - suttogja halkan majd ebben a másodpercben elzöldül a feje és a gyomrában lévő kevéske étel tartalmát kiereszti magából. Nem tudom miért, talán az ösztöneim ezt diktálták de odarohantam és megfogva a haját megsimítottam a hátát.
  - Jobb már? - enyhülök meg. Selia felnéz rám, szeméből süt a zavarodottság. Nem csodálom, hiszen változékony hangulatommal sokszor még magamat is összezavarom.
  - Ez is a terhesség egyik jele. Igaz? - néz fel rám hatalmas szemeivel.
  - Nem feltétlenül. - rázom a fejem. - Gyere. Van egy kisváros nem messze innen. Nem sokat kell menni. Ott veszünk egy tesztet... Oké? - segítek neki felállni.
  - Oké. - bólint és elindul, de én a karját megragadva visszarántom és forró ajkaim arcára nyomom. - Ne haragudj. - suttogom, a hangom azonban távoli mintha nem is az enyém lenne.
  - Különös... - harapja be alsó ajkát.
  - Mi? - kérdezem és leheletem csiklandozza az arcát.
  - Szeretnék hozzád közel kerülni de... minél közelebb vagy... annál jobban rettegek. - halkul el és elkapja rólam a tekintetét. Elengedem a karját és szótlanul indulunk tovább a kihalt úton. Út közben aztán összeállítom magamban a tervemet. Ha egyenesen továbbmegyünk akkor 2 héten belül Floridában leszünk... Mármint ha tudok szerezni egy járművet valahonnan. Ha ez nem sikerül hónapokig is eltarthat mire eljutunk oda. Floridában van egy régi adósom. Az ő segítségével felülhetek az első gépre ami Európába visz és onnan irány Pakisztán. Túl rizikós lenne egy közvetlen Florida - Multan járatra felszállni. Nem... Így lesz a legjobb. Selia vajon nagyon hadakozna ha magammal vinném Európába? Nem Zac! Selia a határnál szabad lesz. Így kell lennie! Lesz másik túszod ha szükség lenne rá. Selia megérdemli a szabadságot.


Nemsokára el is érkezünk a kisvárosba. Utcáról utcára bujkálva tesszük meg az utat, olyan helyet keresve ami szállást nyújthat éjszakára. A város egyébként tényleg kicsi de annál veszélyesebb. Tipikus déli város ahol mindenki még az öregasszonyok is tartanak fegyvert maguknál. Óvatosan haladunk mikor meglátok egy kisebb farmot a város szélén. A kezén ragadom Seliát és egy sikátorba húzom.
  - Figyelj. ha szólok kilépünk az utcára. ne félj nem lesz baj. Ha nem viselkedünk feltűnően nem ismernek fel. - mondom mire bólint.Mondanom sem kell, hogy ha bepróbálkozol azonnal fejbe lőlek.
  - Értettem. - motyogja kelletlenül.
  - Remek. Na szépségem. Indulhatunk? - vigyorodok el és felé nyújtom a kezem. - Ne nagyon nézz fel a fejed látványa megijesztheti az embereket. - közlöm mire kikerekedik a szeme. - Úgy értem látszik, hogy nem vagy jól. - javítom ki magam.
  - Tükör előtt gyakorlod a tahóságot? - rázza meg a fejét, mire én csak felnevetek és összekulcsolom a kezem az övével. Furcsa nem várt melegség önt el és elkezdek aggódni az egészségemért eleve kizárva annak a lehetőségét, hogy a testemnek ezt az új megnyilvánulását a mellettem lépdelő lány váltja ki.
A kis farmhoz érve a kerítés mentén guggolva osonunk a kapuhoz ahonnan épp egy idősödő férfi lép ki. - Egy hét múlva itt vagyok kispajtás. - simogatja a macskája hátát. - Vigyázz addig a házra kislány. - csukja be maga mögött a kaput. Bassza meg! Ekkora mázlim nem lehet. Hirtelen elmosolyodok és puszit nyomok a bőrkarkötőmre. Rahim... Ezt csakis ő tehette.
  - Gyere - fogom meg Selia kezét mikor úgy ítélem meg, hogy tiszta a levegő. Halk léptekkel osonunk oda a pajta bejáratához. Rögtön látom, hogy zárva van így előveszem a késem. Selia hangosan beszívja a levegőt. - Nyugi. Ha megakarnálak ölni nem most tenném. - vetem oda és piszkálni kezdem a zárat a hegyével. Nem telik bele pár másodpercbe és a lakat zörögve a földre hullik. - Bingó. - villantok Seliara egy díjnyertes mosolyt és bemegyünk. A pajta belül egészen tiszta már ami egy szalmával teli istállónál annak számít. Ledobom a cuccaim a földre és Selia felé fordulok. - Isten hozta a kastélyában hercegnő.
  - Humornak szántad? Mert nem jött össze. - próbált leoltani. - Mi az? Be se pipulsz amiért megsértettem az önérzeted?  Nem is akarsz megölni? - gúnyolódott.
  - Fiatal az este. - vonok vállat és előveszem a bilincset a táskámból.
  - Mit művelsz? - kérdezi mikor hozzá bilincselem  az egyik csőhöz.
  - Elmegyek a terhességi tesztért. Nem venném jó néven ha addig elszaladnál. Főleg ha az én gyerekem van odabenn. - bökök a hasa felé.
  - Jódete. - veti oda spanyolul.
  - Bár egy szavadat se értettem, de azért szexi mikor beszélsz. - röhögök
  - Azt mondtam baszd meg! - kiálltja utánam mikor kilépek az ajtón.


  - Itt van - dobom neki oda a dobozt mikor nemsokára visszaérek. Igyekszem nem mutatni de tiszta ideg vagyok és előre rettegek a választól is. Cseszd meg és ha igen? Ha terhes tőlem??
  - Ha nem oldozol el úgy nehéz lesz. - néz fel rám, mire észbe kapok és eloldom a bilincset. Selia félrevonul és egy örökkévalóságnak tűnik mire kész lesz.
  - Na sikerült végre ráhugyoznod? - támaszkodok a falnak és úgy nézem őt. Selia felnéz rám és szeme könnyben úszik mire megfagy az ereimben a vér. - Terhes vagy? - köszörülöm meg a torkom ő pedig válaszra nyitja a száját.

2017. február 6., hétfő

8. fejezet - Megalázva

Sziasztok!
Hát igen... Újabb késés. Gondolom megszoktátok. De annyit mondanék engesztelésképpen, hogy igyekszem nektek egy jó fejezetet összehozni cserébe már amennyire ez érettségi felkészülés mellett sikerül, de próbálkozom ígérem. 
Kérlek minél többen komizzatok akik olvassák ha mást nem egy szót (bár a véleményeteknek is mindig örülök, sőt...), hogy tudjam kik vannak még itt és hányan.
És, most pár dolog ami nem ide tartozik és valószínű senkit sem érdekel de leírom ha már 4 évet vártam rá. A szalagavatóm. Nos, ahogy az év eleje óta megvolt szervezve január 14.-én tartottuk. Gyönyörű szép volt és biztosan mondhatom életem egyik legfontosabb és legmeghatóbb estéje volt és most, hogy vége sajnos még ramatyabbul érzem magam mint gondoltam. Elsőként elég lehangoló belegondolni, milyen hamar vége volt annak amire csaknem fél évet készültem és 4 évet vártam, de ha még ettől el is vonatkoztatok akkor is ott van még a tudat, hogy már nincs hátha semmi amit várhatnék, semmi amire készülhetnék csak az érettségi. De mindegy, igyekszem optimistán nekiállni és gőzerővel készülni rá, de addig is van ami azért még eltereli a figyelmem méghozzá a blog.
Úgyhogy, nem is húzom a szót tovább itt a fejezet.
Puszi, Vanessa

Selia szemszöge

Könnyek áztatják el lassan az arcom, ahogy nézem az éppen fürdőbe rohanó Zac-et, a férfit, aki az imént vette el a szüzességem és aki utána úgy beszélt velem mint egy büdös kurvával. Beismerem, hogy hazudtam, hiszen azt mondtam neki már voltam együtt férfival, de nem gondolom, hogy olyan hatalmas bűnt követtem volna el, mint amekkorának beállítja. Az imént eltelt fél óra életem egy olyan pillanata volt, amit soha nem felejtek el. Nekem sokat jelentett, többet mint ő azt felfogja, hiszen egy nő sosem felejti el az első srácot az életében. (Főként ha az illető egyben az el rablója is.)
Igyekszem lenyelni a könnyeim és megalázottan veszem fel a ruháim még mindig felhevült bőrömre, amit az imént még érdes keze simított végig újra és újra. Megigazítom a hajam és az ágyra leülve akár egy rabszolga várom, hogy kész legyen. Azt gondoltam, hogy talán csak egy apró kitörés, ami lenni szokott és egy zuhany után majd megbeszélhetjük a dolgot. Eltelt másfél óra mire kinyílt a fürdőszoba ajtaja és Zac lépett ki rajta újra átöltözve, merev és rideg tekintettel. Fölkapta a lakáskulcsot és rám se nézve indult a bejárati ajtó felé.
  - Ne merj próbálkozni! - veti oda miközben becsukja az ajtót és már csak a kulcs zörrenését hallom a zárban. Nem bírom tovább és a zokogás egészen a testem minden porcikáját áthatja. Könnyeim eláztatják az arcom és zokogva dőlök a párnára. Soha az életben nem éreztem magam ennyire megalázottnak és nem undorodtam még ennyire magamtól. Odaadtam a legféltettebb dolgot ami egy lánynak lehet egy pszichopatának. Mégis mi a fenét gondoltam? Hogy majd ettől megváltozik, belém szeret és jó útra tér? Jézusom! Hogyan lehettem ennyire naiv és meggondolatlan?
Hirtelen a testem minden porcikáját mocskosnak és idegennek érzem. Továbbra is zokogva, hatalmas lendülettel rohanok a fürdőszoba felé és az ajtóval meg semmivel sem törődve tépem magamról le a ruhákat és állok be a zuhany alá. Megfogom a szappant és már-már hisztérikusan dörzsölöm le magamról az érintéseit, de akárhogy próbálom egyre csak nő bennem az érzés miszerint egy mocskos ribanc vagyok. Összerogyok a kabinban és a zuhanyfalnak dőlve a lábam átkarolva sírok. Fogalmam sincs mennyi idő telik el, de bizonyára sok mert a meleg víz is elfogyott már, mikor ajtócsapkodást hallok.
  - Te meg mit hisztizel? - néz rám lesajnálóan. - Öltözz fel, hogy ne kelljen tovább téged nézzelek és fejezd be a bömbölést. - mordul ám. - Remek... pont egy pesztrálni való kislányt fogtam ki magamnak. - motyogja undorodva és ott hagy vörösre dagadt szemekkel szinte átfagyva a zuhany alatt. Ebben a percben eszembe jut valami ami akkora kétségbeeséssel tölt el mint még semmi azelőtt. Egy törölközőt magamra kapva rohanok a nappaliba Zac után. Megállok előtte mire mintha csak szívességet tenne rám néz.
  - Mit akarsz? - dől hátra az ágyon.
  - Nem használtál óvszert. - mondom halkan mire azonnal felül. Egyik szemöldökét felvonja és kis gondolkozás után válaszol.
  - És én most ezzel mit kezdjek? - ásít egyet bunkón.
  - Én szűz voltam... - suttogom.
  - Nem mondod. - mordul fel újfent undorodva. - Rájöttem a bömbölésedből. -  Én figyelmen kívül hagyom a bunkó megjegyzését és megszólalok.
  - Nem szedtem tablettát.
  - És most mit vársz tőlem? - tárja szét a karját. - Szarjak neked ide egy eseményutánit vagy mi? Nyugodjál meg majd lesz ami lesz. Legfeljebb hagyok neked egy kis szuvenírt.
  - Normális vagy? - kelek ki magamból. - Még gyerek vagyok jóformán, hogyan is szülhetnék én, ráadásul egy ilyen pszichopata hidegvérű gyilkostól? Azonnal csinálj valamit! - követelem. Zac feláll és megfogja a karom majd a fürdőszobába vonszolva belök és rám zárja az ajtót.
  - Kussolj már el bazdmeg! - üvölt a kulcsra zárt ajtó mögül. - Különben újra megleszel dugva de garantálom, hogy az milliószor jobban fog fájni mint az előző.- dörömböl az ajtón. Csöndbe maradok és lecsúszok a hideg padlón. A gondolat, hogy terhes lehetek elborzaszt és megrémít. Nem így terveztem az életem, nem így akartam elveszíteni és végképp nem ilyenkor akartam anya lenni. Nem egy ilyen embertől. De megtörtént, nincs mit tenni, egyedül várni tudok. Várni arra, hogy heteken belül kiderüljön terhes vagyok-e. Hogy heteken esetleg napokon belül megtudjam túlélem-e. Semmi más nem maradt nekem, mint a remény.

   - Lenyugodtál? - hallom meg közel 2 óra múlva Zac hangját az ajtó mögül. A szám nem nyílik, hang nem jön ki a torkomon. Hátam a falnak döntve figyelem, ahogy az ajtó lassan kinyílik és az ébenfekete hajú srác eszelős tekintete bukkan fel mögüle.
  - Öltözz! Indulunk tovább ha jobban vagy, ha nem. - veti oda. Lassan megtörlöm a szemem és felállok. Most már tényleg jéggé fagyott testemet meleg ruhákba bújtatom és egy falat kenyeret bekapva várakozom Zacre, aki az imént még itt volt, de jelenleg már nem találom. Sóhajtva egyet az ágyon ülök és igyekszem kizárni a gondolataim, mikor megjön.
  - Gyere, kijelentkezünk és húzunk. - kapja fel a táskáját. Követem őt és indulok le a lépcsőn a recepció felé. A helység apró és halvány mentaszín borítja. A falak itt ott megkoptak már, a bútorok látszólag sötét fából készültek és egy ideje nem voltak kicserélve. A széles pult mögött egy 40-es 50-es éveiben járó férfi áll aki épp a régi, apró tv-t nézi a kis szekrény tetején amíg Zac a pénzt számolja. A szemem nemsokára a tv-re tapad ugyanis meglátom magunkat. Zac Denton körözött sorozatgyilkos és Selia Martinez a túsz akit jelenleg is egy egész osztag keres. Minden hirtelen történik. A férfi egyik kezével a telefonért nyúl, a másikkal pedig a puskáért amit jó délihez híven magánál tart. Zac azonnal reagál és előrántva a kést a farzsebéből a torkomnak szegezi.
  - A maga helyében nem próbálnám meg. - mondja lassan kimérten. A férfi egy percig habozik végül remegő kézzel leteszi a telefont. - A puskát is! - üvölti Zac, kissé megkarcolva nyakam érzékeny bőrét. A könnyek újra eláztatják az arcom és a félelem úrrá veszi a testem. A pasas eldobja a puskát. - Ha már így összejöttünk akár a pénzt is odaadhatná. - ásít egyet Zac, amíg kopaszka telepakolja a táskáját a kasszában lévő pénzzel. - A Snickerseket is. - közli mire a férfi furcsán mered rá. - Ne nézzen már pakolja. - mondja Zac sürgető stílusban. - Meg azokat a Hello Kittis csoki tojásokat. Szereted ugye? - kérdezi tőlem. - A kislányok szeretik az ilyeneket. - célozgat, én pedig erősen összeszorítom a fogam. - Kösz öreg. Ja és pár jó tanács. Fogyj le, használj dezodort, add el ezt a szart és keress rendes állást a városban. Ha ezeket betartod lesz nőd. Ja... És mindig kérdezz rá a korára, vagy a szexuális életére. Mindig kamuznak. - sóhajt teátrálisan. Újabb célzás... Nyugodj meg Selia. Mély levegő. Nyeld le.

  - Zac álljunk meg egy percre. Kérlek. - könyörgök neki több óra gyaloglás után. - Tudod, hogy még nem épültem fel teljesen. Kérlek.
  - Ó, baszd már meg! - mordul fel. - Mekkora hisztis kis ribancot sodortál felém Allah. Jó. Megállunk. - dobja le a táskáját a porba és ül le. - براہ مہربانی  (kérlek) - néz fel az égre. -  مجھے گھر لے. (vigyél haza) - nyafog erőltetetten.
  - Vallásos vagy? - kérdezem őszinte kíváncsisággal, mikor meghallom anyanyelvén beszélni (urdu). Horkan egyet és mintha szívességet tenne rám néz.
  - Nem. - gyújt rá egy szál cigire. - Csak néha jólesik azt képzelni valaki meghallgat. De, hogy hiszek-e? Nem. - rázza a fejét. - Már rég nem.
  - Hiányzik? - pislogok egyet. - Az otthonod? Az anyanyelved?
  - Néha. - szív egyet. - Mindig. - sóhajt és kezével végig simít kopott bőrkarkötőjén. Ahogy elsőnek is most is elgondolkozom azon, kihez köthető a karkötő... A szüleihez? Szerelméhez? Esetleg van/volt egy testvére? Bárki is az, mély nyoma van Zac lelkében.
  - Na és... - köhint egyet. - Mikor derül ki, hogy felcsináltalak-e? - nyomja el a csikket.
  - Hogy mondtad? - kerekedik el a szemem. - Mekkora egy bunkó vagy!
  - Azt hiszed nekem ez jó? - kérdezi lekezelően. - Egy gyerek vagy. Felcsináltam egy kislányt.
  - Befejeznéd végre ezt? - támadok neki. - Amióta lefeküdtünk és kiderült, hogy szűz voltam annál is szemetebb vagy mint eddig voltál. Nem vagyok gyerek. Tudom mit csináltam és hidd el halálom napjáig bánni fogom. Azonban nem értelek. Annyi embert gyilkoltál már meg hidegvérrel és pont amiatt érzel hányingert, hogy elvetted egy 16 éves lány szüzességét? Molesztáltak gyerekkorodban vagy mi? - ordítok rá. Zac szeme elsötétült és a szava elakadt. - Téged molesztáltak. - suttogom.
Zac teste megremeg és kezét egy morgással egyetemben nyakamra szorítja.
  - Hát sosem fogod be? Az ember azt hinné ha valami vagy valaki végre jól helyrerak ott alul végre megnyugszol vagy befogod. - mondja ismételten megalázva. - De nem! Továbbra is olyanokba ütöd az orrod ami nem a te dolgod. Kussolj végre be vagy ha most nem is vagy terhes garantálom, hogy beléd rakok egy gyereket vagy megöllek és nem lesz több gondom veled. - szorít tovább. Már alig kapok levegőt, a tüdőm fáj, a testem elernyed, míg végül Zac elenged. Térdre esek és hevesen kapkodom a levegőt amíg Ő kikerülve engem visszaül az eredetileg birtokba vett helyére.

2017. január 11., szerda

Kicsit megkésve, de Boldog Újévet

Sziasztok!

Tudom már rég elmúlt Szilveszter, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy végre ténylegesen a gép elé ülhessek és Boldog Újévet kívánhassak. Remélem mindenkinek csodálatos 2016-os éve volt és újult erővel vág neki az elkövetkezendő 365 napnak. Azt mondják a páratlan évek balszerencsések, de azért én pozitív vagyok és reménykedem az ellenkezőjében főleg, hogy életem eddigi legfontosabb éve előtt állok.
Néhány újévi kívánság 2017-re (leírom ide hátha valaki az olvasók közül imádkozik értem és szerencsém lesz):  

  • Sikeres érettségi (lehetőleg matekból is)
  • Sikeres felvételi az egyetemre ahová menni szeretnék
  • Állandó munkát szerezni a nyáron és pénzt keresni az egyetemi évekre
  • Valóra váltani a tervem miszerint ez lesz az eddigi legeseménydúsabb nyaram (igen ezalatt fesztiválokat és talán egy pár napos külföldi nyaralást értek a barátokkal (merész álmok, haha))
  • Felsőfokú nyelvvizsga angolból még tavasszal
  • És az elmaradhatatlan, ami minden évben elhangzik: Megnyerni a lottót. (Nem vicc, minden évben ezt kívánom.)
Most, hogy ezeket mind leírtam most már igazán valóra kell válniuk ha nem is mindnek, de legalább az első kettőnek. 
Remélem hasonlóan hozzám ti is kívántatok és eltökélten próbáljátok mindet megvalósítani. Hajrá hiszen van rá több mint 300 napunk! Mindenkinek kellemes hétvégét már előre is mindenkinek.
Ha már a hétvége... A fejezetet elkezdtem a fele meg is van és mivel csak így van időm, minden nap írok hozzá egy kicsit. Remélem hamar meg lesz de hétvégén sajnos nem tudok írni, mert szombaton lesz a szalagavatóm (már nagyon túl lennék rajta) de vasárnap amint elmúlik a fejfájásom megint nekikezdek, hogy jövőhéten felkerülhessen.

Puszi, Vanessa


2016. december 18., vasárnap

7. fejezet - Titkok és csókok

Sziasztok!
Nos közel másfél, talán kettő, esetleg három év kihagyás után ismét itt vagyok és bár nem számítottam rá, hogy maradt még olvasóm meglepetten tapasztaltam az előző másfél hete kirakott fejezethez érkező 2 kommentet. Elképesztően hálás vagyok és el sem tudom mondani mennyit jelent, hogy maradtak még olvasóim. 
Mentségek ezreivel jöhetnék miért nem folytattam a blogot, de amellett, hogy az életem elég mély ponton volt az elmúlt években és küzdöttem a gimi kemény elvárásaival (és az érettségiig még van 4 hónap) és a magánéleti problémáimmal, beismerem, hogy lusta is voltam belekezdeni egy-egy fejezetbe. Aztán pár hónapja a lassan szintén felnövő húgom kérlelésére és tanácsára, kezdtem el folytatni a Zac és Selia történetét. (Köszönet Gyöngyinek a leghűségesebb olvasómnak, a legnagyobb Zayn rajongónak és a legédesebb tesónak a földön).
De azért azt is meg kell említenem, hogy visszaolvasva a régen feltett fejezeteket örülök, hogy abbahagytam a blogot és 18 éves érettebb (haha) és tapasztaltabb fejjel írhatom tovább. Néhány helyen esküszöm fogtam a fejem, hogy hogyan írhattam ilyet, de végül a magam ostorozása helyett beláttam, hogy 15 éves fejjel nem is várhattam volna el magamtól egy minőségi és rendesen megírt történetet. 
Na mindegy, mielőtt befejezném a hatalmas monológomat amivel még önmagam is untatom annyit mondanék, hogy mint látjátok (akik maradtak) megváltoztattam a blog külsejét és igényesebb formát öltöttem neki, ahogy néhány szereplő is (Zacen és Selian kívül) új megtestesítő karaktert kapott.
Kérem, aki maradt kommenteljen akár csak 1 szót is, hogy tudjam itt van és olvassa a történetet. Köszönöm!
Puszi, Vanessa


Zac szemszöge

  - Salim... Salim én vagyok. - nyögöm ki számomra ismeretlen hangon. Nyelek egy nagyot és erőszakosan kezdem kenni a vajazókéssel a kenyeret. Honnan hallotta? Honnan tudja? Ugyan Zac... Nem olyan bonyolult kitalálni. Megint álmodban beszéltél. Most meg magadban. Hirtelen felszisszenek és ideges meredt tekintettel figyelem ahogy a vér lassan lecsorog az ujjamon. Senki sem ejtette ki a száján a nevem hosszú évek óta. Nem is akartam. Nem véletlen, hogy megváltoztattam. A Salim név számomra egyet jelent a gyötrelmes múlttal ami azzá tett aki most vagyok. Persze, Ő ezt nem tudhatta. Magam sem tudom, miért mondtam el neki vagy, hogy egyáltalán miért nem kaptam fel a vizet ahogy általában szoktam. Talán, mert megrémisztett a tudat ebben a pár napban, hogy meghalhat. De ez hülyeség. Annyi embert öltem meg... Mit számít ez az egy?
  - Zac... Zac te vérzel! - hallom meg Selia hangját magam mellett, aztán megérzem meleg ujjait ahogy körülfogják a karom. Feleszmélek a bambulásomból és megrázom a fejem.
  - Khm. - köhintek egyet és a táskámat megragadva a fürdőbe rohanok bekötözni a sebem, otthagyva őt nyilvánvalóan értetlenül és kíváncsian. Tudom, hogy ezernyi kérdés kavarog most benne és valószínűleg fel is fogja tenni őket, ha kimegyek innen. Azonban én nem óhajtok egyikre sem válaszolni. Semmi köze sem a múltamhoz sem a jelenemhez. Vagyis a jelenemhez annyiban, hogy az ő segítségével mentem ki magam a halálbüntetésből, amit egyébként teljes mértékben meg is érdemelnék, de nem félek bevallani magamnak, hogy kész vagyok életem végéig menekülni a rám váró megtorlás elől. A pokolban elég időm lesz elkárhozni meg hasonlók.

Miután kellően ellátom a sebet ráérősen szántom végig ujjamat még kissé nedves hajamon és belenézek a tükörbe. Ez így nem mehet tovább. Már így is túlságosan megnyíltam ennek a lánynak és félő, hogy még több belátása lesz az életembe ha nem szakítom el a köztünk lévő kapcsolat féleséget de azonnal. Megrázom a fejem és lerántom magamról a törölközőt. Magamra rángatom fekete farmerem és szürke pólóm.
  - Piszkosul megszedném magam modellként. - sóhajtok egyet. - Na majd a  következő életben. - kacsintok magamra 1000 wattos mosollyal. Kisétálva az ajtón meglátom a kreol bőrű lányt az ablakban állni egy csésze kávét szorongatva. Ajkaihoz emeleti a fehér porcelánt és nagyon kortyol.
  - Az az én kávém. - jegyzem meg mire megfordul.
  - Azt hittem nem jössz ki. - teszi le a csészét. Barna haja vállára omlik és hosszú pillái alól felnéz rám amíg elém nem lép és emeli fejét fel újra. A hangja nyugodt, tekintete fürkésző és kíváncsi.
  - Miért ne jöttem volna? - támaszkodok meg a fal mentén és billentem fejem enyhén félre.
  - Mert nem akarsz válaszolni a kérdéseimre. - közli egyszerűen és egészen közel lép hozzám. - Miért nem nyílsz meg? - simítja kezét enyhén borostás arcomra, - Talán segítene ha...
  - Nem. - ragadom meg a kezét és húzom le arcomról. - Nem akarom, hogy megismerj... Ha jót akarsz magadnak befogod a szád és nem kérdezel többet. Vagy a következő golyó a mellkasodban landol. - mondom lassú és kimért hangon. Selia szemében megcsillan egy könnycsepp mire szorításom kicsit lazább lesz, de nem engedem el. Mogyoró színű szemeit az enyémbe mélyeszti és suttogva szólal meg.
  - Próbállak megérteni téged... A lelked. De minden perccel egyre erősíted bennem a hitet abban, hogy egy lelketlen szörny vagy. - mondja undorral a hangjában és kirántja a karját enyéimből. Nézem ahogy a még kissé gyenge lány visszasétál az ágyba és a takarót magára húzva lehunyja pilláit. Összeszorított fogakkal ragadom meg a kapucnis pulcsim és csapom be magam mögött a bejárati ajtót. Szinte remeg a kezem ahogy próbálom meggyújtani a pulcsi zsebéből előrángatott cigarettát, de egy ideig úgy tűnt az ideg olyan mértékben feszít szét, hogy ez sem megy.
  - A faszom már az egészbe! - szisszenek fel és hajítom el a még teljesen épp csikket. Leülök és kezembe temetem az arcom. - Mondd meg, Rahim mit tegyek... - nézek fel az égre aztán hitetlenül elnevetem magam. Rahim... Hiszen Rahim akkor se tudna segíteni ha tényleg odafönn lenne. Gyerekként halt meg. Úgy is gondolkozna. Sokszor képzeltem el, milyen lenne ha nem halt volna meg. Milyen lenne az öcsém felnőttként. Külsőre mint én egyértelmű. De belsőre... Mindig úgy képzelem, hogy ő lenne a bölcsebb. Ő lenne aki visszahúz a földre ha valami hülyeséget csinálok. Már családja lenne. Egészen biztos vagyok benne. Felesége és egy tündéri kisbabája. Nekem is lehetne. Mindkettő... És talán egy napon lesz is. Bár erre csekély az esély, hiszen ismerve magam soha nem leszek képes 100%-ig megbízni senkiben. Talán Seliának igaza van. Valahol el kell kezdeni. Csak, hogy félek... Félek attól, hogy mi lesz ha megnyílok neki... Mert ha egyszer megnyílok neki fontos lesz nekem. Ő a túszom! Bármi történhet vele, bármikor előfordulhat, hogy meg kell ölnöm és mi lesz ha nem megy? Inkább ő halljon meg mint én. És egyébként is gyűlöl, undorodik tőlem és egy lelketlen szörnyetegnek tart. - jegyzem meg kissé sértettem magamban. - A francba Salim azért gondolja ezt, mert nem engeded, hogy megismerjen. - hallom meg az öcsém hangját magamban. Igaza van. Egy minimális infótól még nem leszünk "barinők" és talán még a lelkemen is könnyít. Megköszörülöm a torkom aztán felállok és bemegyek. Még mindig ott fekszik és bár nem alszik tekintete továbbra is csukva van. Angyali arca haja keresztezésében simul a párnának. Odalépek és kezem megemelem arca felé aztán félúton megállítom és inkább magam mellé rakom. Leülök mellé és malmozni kezdek ujjaimmal.
  - A nevem a szüleim halála után változtattam meg. - sóhajtok fel és érzem ahogy a törékeny lány mögöttem felül. - Odahaza Pakisztánban a barátaim és az öcsém is Zacnek hívtak. Ez egyfajta becenév volt. De Salim néven jöttem a világra. Anyám adta. Azt jelenti, tiszta, tökéletes. Milyen kicseszettül ironikus. - nevetek fel kényszeredetten. - Mikor az testvérem meghalt rákban az Egyesült Államokba költöztünk és itt kezdtünk új életet. Én megalapoztam a mostanit, amíg a szüleim dolgoztak. - húzom el a szám kínosan. - Aztán egy nap hazafelé menet találtam rájuk. Megölték őket. Csak mert Pakisztániak. - felelem undorodva. - Megfogadtam, hogy elengedem a múltam. Azt aki régen voltam és azt aki lenni akartam. Zac akartam lenni... És az is lettem.
  - És ezért ölsz... - fejezi be halkan valahonnan mögülem. Lassan bólintok és hagyom had dolgozza fel az imént hallottakat, azonban erre nincs szükség.
  - Az én anyukám is meghalt. Tüdőrákban. - érzem meg leheletét nyakamban és kezeit mellkasom körül ahogy hátulról átölel. - Sajnálom a fájdalmat amit átéltél. Bár ismertelek volna. Bár segíthettem volna neked.
  - Most is segíthetsz. Csak feledtess el velem mindent. -  fordulok hátra és mélyesztem pillantásom az övébe. - Csak pár órára. Könyörgök. - suttogom a szavakat.
  - Pár órára? - nyel nagyot, mire bólintok. Arcom közelebb vonom az övéhez és engedélyére várva megállok. Alig telik el 5 másodperc és mézédes ajkai enyémen landolnak, lassú csókba zárva azokat. Vékony derekát megragadva közelebb vonom és könnyedén ültetem az ölembe. Kezem hátán simít végig, míg az övé hajamban turkál. A nyelvemmel végigszántok felső ajkán ezzel  elmélyítve csókunkat. Lehunyom a pilláim és a testem megremeg hiszen a börtönben eltöltött 2 év alatt nem értem nőhöz semmilyen formában. Ujjaim türelmetlenül marnak csípőjébe mire felszisszen.
  - Légy türelmes. - motyogja a számba.
  - Éveket vártam, ne kérj tőlem ilyet. - nevetek és ledöntöm a puha világoskék paplannal borított ágyra. Csókjainak édes íze elkábít és csak arra tudok gondolni, hogy végre teljesen az enyém legyen. Egy perc alatt találják meg ujjaim a blúza gombjait és rántják le róla az agyagot. Kissé eltávolodok tőle és megtámaszkodok feje mellett hosszú szempilláim elől lenézve rá. - Jézusom de gyönyörű vagy. - suttogom és ujjaim végighúzom mellei között le a hasán egészen a köldökéig, majd lehajolok és nyakára lehelek gyengéd csókokat. Érzem felgyorsult lélegzetvételét és ez arra késztet, hogy bőrébe mosolyogjak. Óvatosan háta mögé nyúlok és keresem a melltartó kapcsát, de hiába kutakodok sehol se találom.
  - Hol a pokolban van a..? - ráncolom a szemöldököm, mire felkuncog.
  - Elől kapcsos. - nevet fel édes hangján mire én is nevetve rázom meg a fejem. Előre húzom kezemet és szemem mellkasára szegezve simítom le róla a pamut puha anyagát. A pupillám kitágul és beszívom a levegőt. Lehajolok és gyengéden tapasztom ajkaim forró bőre, ezzel egy halk nyögést kicsalva belőle. Ellene nyomom a csípőm és érzem, ahogy a testem minden porcikája megfeszül az övével egyetemben. Kezei hajamba siklanak és erősen meghúzzák azt ezzel egy mély morgást kicsalva belőlem. Kezeim oldalán simítanak végig míg nyelvem bimbójával játszik, aztán végigszánt hasa édes bőrén. Megemeli a csípőjét, hogy könnyedén lehúzhassam róla a farmer anyagát és a fehér szatén bugyit. Megnedvesítem alsó ajkam és úgy nézek a csak miattam izgalomba kerülő nőiességére. Megpróbálja összeszorítani a lábát, de én megakadályozom és mosolyogva felnézek rá.
  - Olyan zavarban vagy mintha életedben először látna valaki meztelenül. - rázom a fejem az ő feje pedig hátradől. Lélegzetem csikizte a központját így nem kínozva tovább nyelvem öléhez illesztem.
  - Salim... - nyögi ki az igazi nevem.
  - Ezt mondd még egyszer. -  kérek halkan, újra végigszántva rajta. Olyan régen hallottam a nevem valaki szájából, hogy szinte el is felejtettem, hogyan hangzik.
  - Salim. - nyögi ki újra, mire elvigyorodok és még erősebben kezdek dolgozni a nedves ölén. Nem sok idő telik el és szinte remegve robban szét ujjaim és ajkaim között. Felmászom hozzá és fürkészni kezdem enyhén kipirult arcát és ziháló ajkait amik nemrég még kéjesen nyögték a nevem. Apró csókot nyomok ajkaira és végigsimítok rajtuk. Kinyitja a gyönyörű szinte már fekete szemeit és lábát átvetve rajtam fordít a helyzetünkön.  Ráül a csípőmre és nyakamhoz hajolva apró harapást hagy a bőrömön.
  - Bébi, a tűzzel játszol. - simítok végig fenekén.
  - Érzem is, hogy nemsokára robban. - kuncog és vezeti le apró kezét kemény férfiasságomhoz. Elvigyorodok ő pedig újfent csókolni kezdi bőröm kezével pólón alját gyűri fel. Segítek neki lehúzni a vékonyka anyagot és élvezem ahogy ujjai és körme végigszántják mellkasom és hasam, ezzel elérve, hogy izmaim megfeszüljenek érintése alatt. Remeg a keze ahogy eltávolítja rólam a farmerem és nedves nyelvét végighúzva felsőtestemen megérkezik boxerem korcához. Ujjait az anyagba akasztja és lehúzza, majd látva a már igencsak kemény alsó felem kitágul a szeme.
  - Nem kell ha nem akarod. - billentem oldalra a fejem és látva hezitálását fordítok a helyzetünkön. Adok egy puszit ajkaira majd megcsókolom hátha ezzel lenyugtatom kicsit reszkető testét. Nyelvünk szenvedélyes csatát vív egymással, és ezt a pillanatot választom arra, hogy egy határozott lökéssel elmerüljek benne. Selia halkan felnyög azonban nem az élvezettől hanem a fájdalomtól. Abban a percben felfogom eddigi félelme, aggodalma és a reakciója okát. Azonban ezen a ponton már az sem érdekel, hogy egy szűz lányt "tettem éppen nővé". Tudva a titkát már lassabban kezdek mozogni odafigyelve rá, hogy neki és épp olyan élvezetes legyen az együttlét mint nekem. Nemsokára lábait derekam köré fonja és még közelebb von magához. Az agyam teljesen kiüresedik, a szoba felforrósodik és hangos nyögéseink borítják be az egészet. Az orrom megtelik az édes illatával, fülem a hangjával, testem pedig újra és újra egyesül az övével. Pár percbe telik és érzem amint izmai összeszorulnak rajtam ezzel engem is átrepítve a csúcson. Lihegve borulok mellé és igyekszem rendezi a légzésemet. Mikor ez sikerül felkapom ruháim és idegesen ráncigálom fel magamra.
  - Salim én... - kezd neki a lány.
  - Ne hívj így. - ordítok rá, most már szitokszóként hallva a saját nevem szájából.
  - Zac.. - szólít meg újra.
  - Fogd már be. - szólok rá. - Jézusom megrontottam egy gyereket. - mondom szinte öklendezve a szavakat. - Öltözz fel. - vetem oda neki mint egy olcsó kurvának és indulok újra lezuhanyozni, lemosni magamról az elmúlt 40 percet.

2016. december 5., hétfő

6. fejezet - A szavak súlya

Selia szemszöge

Álom és ébrenlét határán adtam át magam a szél gyengéd simításának a testem minden szegletén. Felüdülés volt ebben az óriási hőségben ez a lágy szellő. Meg akartam mozdítani a kezem, hogy kisöpörjek egy hajszálat a homlokomból, de akkor jutott eszembe, hogy nagy valószínűséggel ez nem lenne túl jó ötlet. A hűsítő szellő adta megkönnyebbülés egy perc alatt foszlott szerte és vette át a helyét a félelem. Eszembe jutottak a nemrég történtek és akarva-akaratlanul is kirázott a hideg. Már a puszta gondolat is remegéssel töltött el.. Meglőtt aztán kínzott. Akkor is ha megmentette az életem a "fájdalommal". Hiába szedte ki a golyót ha Ő okozta a sebet. Soha nem bocsátom meg neki. Soha.. Amint felépülök annyira, hogy a saját kezembe vegyem az irányítást megszököm. Kerül amibe kerül.. Ha azt így megtette a későbbiekben mikre lenne képes? Valószínűleg meg is ölne. Hideg vérrel, mindenféle lelkifurdalás nélkül. Hiszen eddig is ezt tette. Sorozatgyilkos.. Ő egy sorozatgyilkos.. - ismételgettem magamban. Nincsenek érzelmei. Általában az ilyen emberek tettei mögött valamiféle lelki okok vannak, amikre hivatkozva gyilkolnak csakhogy bosszút álljanak valamiért vagy valakiért. Habár ez csak az egyik véglet. A másik az az, hogy a gyilkosság és a vér puszta gondolatától is elönti őket a mámor és nem bírják megállni.. Ezeket nevezik pszichopatáknak. Ezek ellen küzd az apám éjjel-nappal szakadatlan. Az ilyenek nem emberek.. Mert miféle érző lény képes kioltani számos ártatlan és védtelen hozzá hasonló embert? Egy szörnyeteg.. Pont mint Zac...
Apropó Zac. Kinyitottam a szemem és olyat láttam amit azt hiszem soha nem fogok megérteni, megfejteni vagy felfogni. Az elrablóm a földön ült, kezében egy bőrkarkötőt szorongatva, miközben szeméből könnyek potyogtak. A fény még inkább kiemelte markáns arcának vonalait, amin most a megszokott gúny és hideg merevség helyett fájdalom tükröződött. Zavartan pislogtam párat, hogy megbizonyosodjak, jól látom-e.
   - Te sírsz? - suttogtam erőtlenül. Zac hirtelen felkapta a fejét és keze ökölbe szorult elrejtve előlem a karkötőt.
   - Nem! - dörzsölte meg az arcát olyan erővel, hogy azt hittem nem marad rajta bőr. Idegbetegen felállt és a táskájához sietett ahonnan egy üveg vizet vett ki. - Tessék! - nyújtotta felém. Értetlenül néztem rá, mire felfogta, hogy nem tudok egyedül felülni és fekve nem lehet inni. Próbált óvatosan felemelni, de a jobb karom még így is sajgott. Amint az ajkaimhoz ért a hideg folyadék mohón inni kezdtem, és tudatosult bennem, hogy napok óta nem kapott a szervezetem semmilyen táplálékot. A gyomrom olyan hangosan korgott, hogy Zac összeráncolt szemöldökkel nézett.
   - Ne nézz, hanem hozz valamit enni. - nyögtem ki nagy nehezen. Furcsa tekintettel bólintott és a kezembe nyomott egy üres szelet kenyeret (?). - Mit kezdjek ezzel?
   - Edd meg. - nézett rám olyan "nem egyértelmű?" nézéssel.
   - Üresen? - képedtem el.
   - Már nem a kastélyban vagy hercegnő. Vagy megeszed vagy éhen halsz.. - vonta meg a vállát. "Boldog" vagyok, hogy visszatért a régi Zac és már nyoma sincs annak, hogy érző lény lenne... Erőt vettem magamon és szó szerint tömtem magamba a száraz szeletet. Levegőt sem vettem evés közben, amiből az lett, hogy köhögni kezdtem és fulladozni. A hátam veregetve tett "rendbe" Zac.
   - Már jobban vagy? - pislogott rám nagyokat azokkal a gyönyörű szemeivel.
   - Kicsit.. A vállam sem fáj már annyira. - köszörültem meg a torkom.
   - Remek. - bólintott. - Akkor 2 óra múlva indulunk. Ha nem haragszol, nem várnám meg míg ránk találnak. - dünnyögte és sétált egy kicsit messzebb tőlem. A bőrkarkötő amit nemrég könnyezve szorongatott már a kezét díszítette és a ruháit is lecserélte amíg aludtam. Egy fekete farmernadrág volt rajta és egy fehér póló, ami kiemelte kreol bőrének árnyalatát és a póló ujja alatt rejtőző izomzatot. Képtelen vagyok felfogni, hogy valami ami ilyen gyönyörű.. Hogyan lehet rossz. Nézem és próbálom kitalálni mi történt vele. Mi történhet valakivel, ami arra készteti, hogy szörnyeteg legyen? Bárcsak belelátnék a fejébe...
   - Esteledik. Ma már mégsem indulunk el, de holnap korán reggel északnak megyünk. - biztosította ki a fegyverét, mire engem kirázott a hideg és eszembe jutott a perc amikor meghúzta a ravaszt és a golyó a fedetlen vállamban landolt. Nem tudom, mi lesz velem ez után.. Hogy túlélem-e. De ha kiszabadulok innen fogalmam sincs miképpen teszem magam túl ezen...
   - Rendben. - bólintottam nehézkesen. Zac felvont szemöldökkel meredt rám és barna szemét végig futtatta rajtam tetőtől talpig. Az arcom pírba borult és a gyomrom görcsölni kezdett, a bőröm pedig libabőrös lett tekintetétől. - Mi az? - néztem mélyen a szemébe kissé színpadias mozdulattal.
   - Szarul nézel ki. - jelentette ki olyan lazán mintha csak azt mondaná, hogy az ég kék.. A szemeim elkerekedtek és próbáltam megemészteni, hogy mit is mondott az előbb.
    - Elnézést de.. - nyögtem ki nagy nehezen ezt a fél mondatot amit Zac könnyű szerrel félbeszakított.
  - Jól hallottad. - ráncolta össze a szemöldökét. - Meg kellene fürödnöd. Elvégre vagy 4 napja nem zuhanyoztál. - röhögte el magát.
   - Csak úgy tájékoztatnálak, hogy a sivatag közepén nem igen volt módom zuhanyozni és fogat mosni.. - hadartam sértetten, de megint félbeszakított.
   - Ja tényleg a fogmosás.. - csapott a homlokára mintha elfelejtett volna valamit. - Az is rád férne. - bólintott, mire az agyam teljesen elborult. Hogy lehet valaki ennyire bunkó?
   - Pont te mondod? Te sem tetted meg egyiket sem 4 napja.. Vagy kitudja mióta! - fontam össze a karom a mellkasom előtt, de azonnal meg is bántam mert a sérült vállam olyan erővel kezdett hasogatni, hogy azt hittem menten elájulok. Szorosan lehunytam a szemem annyira, hogy kis csillagokat láttam. Nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy minden kis mozdulat nagyobb bajt okozhat. Ekkor érdes férfikéz fogta meg meglepően gyengéden a karomat.
   - Menthetetlen eset vagy. - súgta Zac mély, rekedtes hangon miközben meleg lehelete csiklandozta a bőrömet finoman megborzongatva vele a testem. Egyszerűen nem bírom felfogni miért csinálja ezt velem. Most meg miért kedves? Hiszen gyűlöl.. Egy egyszerű túsz vagyok neki, aki segít átjutni Pakisztánba vagy hova. Nem is gondoltam, hogy mást is jelenthetek. Még csak nem is ismer.. Én sem őt. És őszintén nem is akarom. És azt sem, hogy bármi közöm legyen hozzá. Csak haza szeretnék menni és elfelejteni ezt az egészet. Végleg.
 - Te sem vagy egyszerű. - suttogtam féloldalasan elmosolyodva. Vigyorogva megcsóválta a fejét, majd egy gyengéd mozdulattal a fülem mögé tűrt egy arcomba lógó tincset. - Miért csinálod ezt?
   - Mit? - csodálkozott.
   - Nem tudom pontosan mit akarsz tőlem, de elegem van a hangulatingadozásaidból. Idegbeteg vagy és lelősz aztán kedves vagy velem aztán meg segítesz.. Nincs elég agyi kapacitásom a hangulatingadozásaidhoz. Nem kell, hogy hozzám szólj. Nem kell, hogy beszélj velem, nem kell hogy kedves legyél. Csak ne tedd ezt. Ne zavarj össze. Épp elég ez az egész ami történt velem. Kérlek... - suttogtam kétségbeesve. Mélyen a szemembe nézett majd bólintott egyet.

A nap már felmenőben van és Zac a tegnap esti kirohanásom óta egy szót sem szólt hozzám. Nem mintha akartam volna, csak furcsa volt, hogy hirtelen már nem hallom a gúnyos beszólásait, a lekezelő szavakat amiket hozzám intéz. A karom nem igazán lett jobban de hála a víznek és a tegnapi kenyérnek már, nem érzem a gyomromban keletkezett szorító fájdalmat. Azonban az arcom vörös színe és fájdalmas lüktetése nem sejtetett semmi jót rám nézve. Nem csoda, hiszen nem maradt rajta bőr se jóformán. 
  - Uram isten. - nyögök fel mikor megpróbálok felállni és saját gondatlanságom és feledékenységem miatt a sebesült karomra támaszkodok. 
  - Ne bénázz már. - hallom meg Zac hangját és nemsokára ujjait érzem a csuklómon. Segít felállni én pedig a lendülettől neki dőlök. 
  - Hányingerem van. - fintorodok el.
  - Tőlem? - ráncolja Zac a homlokát, de nem tol el magától. 
  - Nem... Vagyis igen, de most épp nem. Inkább magamtól. A szagomtól, az arcomtól, meg attól ahogy most kinézek. - hajtom le a fejem.
  - Így is gyönyörű vagy. - hallom Zac suttogó hangját. Hosszú pilláim alól felnézek rá és szólásra nyitom a szám, de ő megelőz. - Mármint kevésbé vagy lepusztult, mint tegnap. 
Mélyen beszívom a levegőt. Hogy lehet valaki akkora tapló? Így is a padlón vagyok de ő újra és újra belém rúg. 
  - Készülj lelkileg. Indulunk. És Pakisztán messze van. - szedi össze a táskáját és a karom megragadva indulunk el a sivatagot kettészelő kopár úton. Felnézek az égre de rögtön megbánom. A nap égető sugarai égetni kezdik a maradék bőrfelületet az arcomon. Kigurul egy könnycsepp ahogy arra gondolok, hogy 2 napja ilyenkor a puha ágyamban feküdtem, élvezve a hétvégi későn kelést. Lehet, hogy unalmas volt az életem, de tökéletes. Hálátlan voltam érte... Hát tessék. 
  - Kaphatok vizet? - suttogom halkan.
  - Nem, be kell osztani - közli Zac rám sem nézve.
  - Kérlek. - könyörgök, de Zac nem felel. Egyre inkább érzem, ahogy a lábaim elgyengülnek és a szédülés úrrá lesz rajtam. - Zac... Zac...
  - Kussolj már el. - mordul rám, de ebben a percben engem elnyel a sötétség. 


Amint kinyitom a szemem érzem, hogy ólomsúly nehezedik rá. A testem minden porcikája tiltakozik az ébredés ellen, de az ösztöneimnek nem engedhetek. Lassan megrebegtetem a pilláim, hogy kiűzzem az álmot és körülnézek. Egy szobában vagyok. A falakat barna tapéta borítja ami leginkább a 80-as évekre emlékeztet. A helységben nincs más, csak egy ősrégi tv, egy kis komód, dohányzó asztal és egy ágy amin fekszem. Istenem el sem hiszem, hogy megmenekültem. Mert csak ez lehet a magyarázat. Valaki megmentett. A lámpa a komódon sárgás világítást kölcsönzött a szobának és az ablakon megáradó sötétségből arra következtettem, hogy este van. 
Próbáltam felülni, de olyan éles fájdalom hasított minden porcikámba, amit az ájulásom előtt sem éreztem. Tehetetlenül felnyögtem és visszahuppantam az ágyra. Az arcomra kaptam a kezem és meglepődve, ám de boldogan tapasztaltam, hogy nyoma sincs a lehámlott vörös arcomnak. A szám sem volt többé kicserepesedve, de a gyomrom pokolian korgott. Ekkor kinyílt a szoba másik végében lévő ajtó és Zac lépett ki rajta vizes testtel, hajjal, törölközővel derekán. 
  - Azt hittem már örökké ki leszel ütve. - szólalt meg rekedtes hangján.
  - Szóval... Nem... Nem mentettek meg? - kérdezem már a sírás határán.
  - De igen... Én.. - von vállat Zac és leül mellém. - Miután kiütötted magad kénytelen voltam egész nap ölben vinni téged. Kurva nehéz vagy mellesleg. - teszi hozzá bunkón - Szerencsédre találtam egy kisebb kamionos pihenőt. Lekezeltem rendesen a sebeid, megfürdettelek, sőt a fogad is megmostam. - kulcsolja össze kezét tarkóján és pedig ezeknek még a gondolatára is belepirulok.
  - Te..Megfürdettél? - dadogok.
  - Ahham. - vigyorodik el. - 3 napig ki voltál ütve. Kezdtem aggódni szépségem. 
  - Meddig leszünk itt? - kérdezem halkan.
  - Amíg nem leszel jobban - simítja fülem mögé a hajam. - Szóval pihenj amíg csinálok enni. - lépett a dohányzóasztalhoz háttal nekem. Ahogy néztem erős, férfias vállát amit már tiszta póló takart eszembe jutott, a tekintete. A tekintete, ahogy a karkötőt szorongatva sírt. Aztán az azt követő éjszaka. Beszélt álmában... Hangokat és szavakat csak de így is kivettem belőle néhány dolgot. 
  - Zac? - kérdezem halkan
  - Hm? - kérdezi felém sem nézve
Habozok feltenni a kérdést, hiszen nemrégiben is a túlzott kíváncsiságom juttatott halálközelben és ismerve Zac-et kitudja mit vált ki belőle ha megkérdezem. Végül nyelek egyet és megszólalok. - Ki az a Salim? - kezében megáll a kés amivel a kenyeret vajazta és rezzenéstelenül áll. Percek telnek el, így és már azt hiszem nem válaszol, mikor meghallom halk, meggyötört hangját. - Salim... Salim én vagyok.