4. fejezet - Húzz engem a pokolba

Sziasztok!
Újra itt vagyok friss fejezettel. Őszíntén sajnálom a késést igyekszem hogy ilyen többé ne legyen. Annak, hogy ennyit késtem különböző okai vannak, amit nem szeretnék most taglalani.. Nem keresek mentségeket de nagyon sajnálom. Remélem továbbra is olvasni fogtok, mert sok meglepetést tartogatok számotokra..:)))
Amint azt majd olvashatjátok ez a fejezet nem igazán lesz vidám inkább sokkoló, de nem ez jellemzi majd a teljes blogot!:)

Puszi: Vanessa

Selia szemszöge

Hirtelen tompa ütést éreztem majd éles fájdalom hasított a vállamba, amitől ordítanom kellett. Behunytam a szemem és másik kezemet rászorítottam a vállamra amiből immár vörös vér csordogált. Összeszorítottam a fogam és erőtlenül hanyatlottam a földre. Nem a vállam miatti fájdalom miatt, hanem a lelkem fojtogató keserűsége végett. Rám lőtt. Zac rám lőtt. Tudtam, vagyis inkább sejtettem, hogy mikre képes de azt hittem belül más. Hogy ez a külső csak egy maszk, hogy elriasszon maga mellől mindenkit. Tévedtem. Ez nem álruha. A taszító erő ami Zacből jön az maga Zac. És én.. Azt hiszem félek tőle. Legalábbis most már igen. A korábban elhangzott szavaim mintha csak felelőtlenül a felszínre tört meggondolatlan szavak lettek volna. Egy KISLÁNY szavai. Mert ezzel a viselkedéssel csak ennyit bizonyítok. Hogy éretlen vagyok. Elrabolt egy bűnöző és én csak arra gondoltam, hogy most végre kitörhetek az életemből? Amivel mi is a baj? Vegyük csak számon.. Semmi! SEMMI AZ ÉG VILÁGON! Apa próbál mindent megadni nekem én meg csak nyafogok folyton. Pedig mindenem megvan. Tálcán kínálják nekem a tökéletes jövőt. De ennek most vége. Itt vagyok a sivatag közepén egy sorozat gyilkossal, a vállamból ömlik a vér és rettegek. A halál pusztító gondolata körülölelte az elmémet. Nem sírok! Főleg nem egy ilyen ember miatt. 8 éves korom óta nem jött könnycsepp az arcomra.
Összeszorítottam a szemem, olyannyira, hogy kis csillagokat láttam. Szaporábban vettem a levegőt és megpróbáltam nem ordítani a fájdalomtól.
Zac lassan leengedte a pisztolyt a kezével együtt és mélyen ülő barna szemét rám emelte. Élesen beszívta a levegőt és tett egy lépést felém.
   - Ne gyere a közelembe! - sziszegtem a fogaim között. Mint aki meg sem hallotta lépett egy újabbat. - Menj a közelemből te vadállat! - ordítottam most már reszketve. Zac dühösen sóhajtott egyet és megindult felém. Megremegtek a térdeim és az ereimben megfagyott a vér. Hátra felé kezdtem mászni a földön és azon gondolkoztam, hogy van az az ima amit az emberek a halálul előtt szoktak elmondani.. Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes... 
Miközben hátrafelé másztam észre sem vettem, hogy kövek vannak alattam. Hirtelen megbotlottam és egy ezredmásodperc alatt terültem el a földön. A karomon a szétnyílt sebbe kövek mentek bele és vágták a bőröm alatt megbújó húst. Nem tudom sikítottam vagy ordítottam-e.. Abban a pillanatban a fájdalmon kívül nem létezett más. Zac egy mélyről jövő sóhajt hallatott és mire feleszméltem már előttem térdelt. Gyengéden megfogta a karomat és megnézte a piszkos, véres sebet. Ellenkeztem volna, de minden erőm elhagyott. Nem értettem Zac viselkedését sem.. Lelőtt és most segít? Valószínűleg agybeteg a srác. Vagy egyszerűen pszichopata. Az is lehet, hogy a kettő egyszerre.
   - Húzz innen! - kiabáltam kikelve magamból. Soha senkivel nem beszéltem így, de azt hiszem egy ilyen helyzetben senki sem róhatja ezt fel nekem. Zac elvette a kezét a sebemről és hitetlenül nézett rám. Egy villám gyors mozdulattal felállt és hol a véres kezére, hol a pisztolyra meredt. Arca eltorzult és ha nem csak a szemem játszott velem határozottan állíthatom, hogy vicsorgott.
   - Legközelebb majd megtanulod befogni a szádat! - sziszegte és zsebrevágta a fegyvert. Erőteljesen megdörzsölte az arcát és válogatott, finomnak éppen nem mondható szavak kíséretében megint megindult felém. Próbáltam mozdulni, de nem volt erőm. A szemem félig lecsukódott és a fájdalom is kezdett megszűnni. Ahogy minden más is.
   - Mit akarsz? - suttogtam szinte hangtalanul.
   - Segíteni. Nem igen érsz nekem semmit holtan. - közölte miközben leguggolt és kezébe vette a karomat, ami már elvesztette bronzbarna színét és a bőröm a vastag vérréteg alatt hófehérre váltott.A vállam és a hajam is tapadt a vértől. Más esetben nyafogtam volna érte, ám most inkább azért aggódtam, hogy a hajam ne száradjon bele a sebbe a vállamon, mert nem épp a legkellemesebb érzés kivenni utána onnan. Óvatosan elengedte a karom és villám sebességgel felállt. Lehúzta magáról az övet és a karomra tekerte. Egyszerre csak éles szorítást és nyilaló fájdalmat éreztem a karomban.
   - Na ez egy darabig megállítja a vérzést, de a golyó benn van. Keresünk egy helyet ahol tűzet gyújthatok és kivehetem. Nem lesz kellemes. Arról nem is beszélve, hogy fertőtleníteni kell.. Nos.. Az sem lesz kellemes. - húzott fel a földről a másik karomnál fogva. - A lábad, ha jól látom nem sérült tehát gyalogolni tudsz. Gyerünk! - mordult rám. Erőt vettem magamon és felálltam, de amint ezt megtettem szédülés fogott el. Nem csoda, hisz vért is vesztettem és a seb is kezd elfertőződni. Az alsó ajkamba haraptam és hirtelen érezni kezdtem a vér sós ízét a számban. A fájdalom némileg észhez térített és csendben szemügyre vettem az elém táruló csodás kilátást. A sivatag mint az arany ragyogott és ahogy a nap rávetette nehéz sugarait a fény ezer csíkban szállt le a horizonton. Valahogy úgy tűnt mintha az útnak sose lenne vége. A tiszta kék ég gyémántszerűen fonta körbe a mindenséget és felhők selyemszalagjai választották szét. A levegő fülledt tisztasága már-már fullasztó hatást keltett és a forróság átjárt mindent.
Egy ezredmásodpercbe telt mire rájöttem milyen meleg is van. A hajam véres és izzadt csomókban tapadt össze, ahogy a testem többi része is. Napok óta nem volt alkalmam megfürödni és fogat mosni amitől hányingerem lett. A gyomrom morogni kezdett és a szám szárazabb volt mint a sivatag amin átvágtunk. Jobbnak láttam, ha nem gondolok arra mennyire pocsékul is nézhetek ki. Még jó, hogy apa és a barátaim nem látnak így.
Órákig gyalogoltunk, mire dél lett és a forróság tetőfokára hágott. Izzadságcseppek folytak le a homlokomról és reszketni kezdtem. Fáztam. (Nem mondanám, hogy ez természetes 40 fokban.) A seb és a környéke pedig égett. Nem tudtam mi lehet ez, de bármi is, biztos, hogy súlyosbodni fog... Az út csak nem akart megszűnni és ha nem látom a távolban a kanyargó betonutat, azt hittem volna, hogy a civilizáció megszűnik létezni. A hangulatot tetézte, hogy Zac egy árva szót sem szólt hozzám csak húzott az épp karomnál fogva. Lelőtt és még ő dühös? Egyre jobban gyűlölöm! A bilincs természetesen még mindig rajtam volt és valahogy most jobban szorított.
   - Zac.. - suttogtam olyan halkan, hogy az is kétséges, hogy meghallotta. - Zac..
   - Mi van? - kérdezte felém sem nézve.
   - Nagyon szorít a bilincs. - jegyeztem meg erőtlenül, szinte sóvárogva.
   - Azért mert még új. Ha sokáig hordod kitágul. - "oktatott ki" szórakozottan.
   - Nem vagy vicces Denton! - próbáltam annyira mérgesnek látszani, amennyire az állapotom engedte.
   - Nem? Pedig szinte teljesen biztos voltam benne. - ciccegett sértődötten.
   - Te hülye vagy! - nyögtem ki nagy nehezen.
   - Elszomorít, hogy ezt gondolod rólam. Én nem tartalak téged hülyének akkor sem ha ezzel a véleményemmel egyedül vagyok. - vonta meg a válát, bennem meg felment a pumpa.
   - Te semmit sem tudsz komolyan venni? - suttogtam(?).
   - Nem nagyon. Figyelj. Az élet egy buli. Csak te a tilólistán vagy. - mosolygott rám "kedvesen".
   - Seggfej. Tátom téged is jól megneveltek. - dünnyögtem az orrom alatt. Zac sóhajtva megfordult és vidáman a szemembe nézett. A pár órával ezelőtti dühös Zacnek nyoma sem volt.
   - Nézd virágom. Aki jó nevelést kap abból jó gyerek lesz. Aki rossz nevelést kap, abból meg jó fej. - tárta szét a karját. - Ezért vagyok én jó fej, és ezért vagy te.. Nos.. Khm.. Ilyen befásult, besavanyodott. - röhögött, de egy pillanattal később már a gondterheltnek és ijedtnek látszott a tekintete. - Úramisten! - indult vissza felém és két kezébe vette az arcomat. Ahol hozzáért az érdes keze a bőrömhöz, ott apró lángnyelvek indultak útra és égett a bőröm. Minden egyes érintése fájt.
   - Vörös a fejed és az egész arcod hámlik. Tűz forró vagy. - suttogta, nagy tenyerével a homlokomon. Megérintettem az arcom és sok kicsi, vékony bőr darab maradt a tenyeremben. Hirtelen elfogott a rémület és a hányinger. Zac óvatosan félresöpörte a hajam a vállamról és láttam rajta, hogy nem sok kell neki, hogy főbe lője saját magát. Aztán minden felgyorsult és szépen lassan elhomályosodott. Hallottam, hogy Zac arról magyaráz, hogy mivel órákig gyalogoltunk napszúrást kaptam (nem is kicsit) és még a vállamról is mondott valamit, de aztán elnyelt a sötétség.

Kinyitottam a szemem, de nem szűnt meg a sötét. Nem láttam mást csak a feketeséget és éreztem a testemben végigfutó apró remegést. Akárhol is voltam, nem jó helyen. Felültem és megpróbáltam tapogatózni. A föld lucskos volt és bűzlött a savanyúság és a rezes hatás szagától. A kezemmel véletlenül beletenyereltem a földbe. Valami folyadék ragadt a kezemre. Egy kósza pillanatra felülkerekedett a szomjúság és a számhoz emeltem a víznek hitt dolgot. Amint az ajkamhoz ért sós ízt éreztem a számban. Ismerős volt ez a különös ízvilág, de nem tudtam hová tenni. Még sosem ittam ilyet régebben. Hirtelen a gyomrom émelyegni kezdett és felfelé kezdtem öklendezni a nemrég lenyelt folyadékot. Ebben a másodpercben felkapcsolódtak a villanyok, ezzel félhomályt varázsolva a helyiségbe. Lenéztem a padlóra és sikítottam egyet. Vörös folyadék borította a földet, a kezem és az arcom is. Már felismertem az ízt a számban. Vér. A hányinger felerősödött és úgy éreztem ott helyben elhányom magam. Hiába akartam nem bírtam felállni. Valami láthatatlan erő ott tartott a vértől lucskos talajon. Egy furcsa hang ütötte meg a fejem. Mintha egy kígyó sziszegett volna. Aztán hangok is csatlakoztak hozzá. Ide-oda kapkodtam a fejem, de nem láttam semmit. A testem ívben megfeszült.. Nem tudtam mire számítsak. Hirtelen megjelent egy alak a távolban. Fekete volt mint az éjszaka. Hátából angyal szerű szárnyak álltak ki, azzal a különbséggel, hogy teljesen feketék voltak. Akárcsak a köpeny, aminek csuklyáját a fejére húzta. Nem is nagyon bántam, hogy nem láttam az arcát. 
Amint az idegen belépett a terembe megfagyott a levegő. Lassú léptekkel közeledett felém és valami megcsillant a markában. Szaporábban vettem a levegőt és újra megpróbáltam felállni, de a testem megint cserben hagyott. Ahogy az idegen közelebb ért észrevettem, hogy a tárgy amit magánál tartott egy tőr volt, csillogó markolattal. Vékony penge volt és gyémántok borították a közepét. 
Az ismeretlen ebben a pillanatban lerántotta a fejéről a csuklyát és megláttam markáns arcának vonalát és az ismerős hollófekete hajat. Zac fagyosan nézett le rám, majd egy könnyed mozdulattal leguggolt, hogy egy vonalba kerülhessünk. Zac volt az, de valahogy mégse. A szeme most a szokásos csokibarna helyett sárga kígyószem volt és nyelve helyén is egy kígyó nyelve nyújtózkodott felém. Közelebb hajolt és sziszegő hangon suttogott a fülembe.
   - A halál, a legnagyobb kaland kezdete. - mondta és miközben beszélt éreztem a bőrömön nyálkás kígyónyelvét. Ezután mélyen a szemembe nézett és elvigyorodott. Ez a fajta vigyor akár a halál előjele is lehetett volna. Vérfagyasztó volt. Megfogta a tenyerem és lassan betűket vágott a bele. Z.D. Mint Zac Denton. Visszafojtottam a lélegzetem és Zac arcára néztem. Ő óvatosan elmosolyodott és egy gyors mozdulattal lerántotta a fejem a vérbe. Éreztem ahogy az orrom és a szám megtelik vérrel, majd éles fájdalom hasított a tüdőmbe. Az utolsó amit életemben láttam Zac mosolya volt...

(Előre szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy sokkoló tartalom következik!!)

Amikor legközelebb kinyitottam a szemem narancssárgás színkavalkád járta át az eget, keveredve egy kis rózsaszínnel. Egy pillanatra megnyugodtam és úgy éreztem otthon vagyok Phoenix-ben, ahol apuval leülünk egy kis dombra és nézzük a gyönyörű naplementét. Gyakran tettük ezt meg és olyankor mindig újra éreztem, hogy van apám. Csak velem foglalkozott. Még a telefonját sem hozta magával. Anyu halála óta a munkába temetkezik és szinte meg is feledkezik arról, hogy van egy lánya. Kivéve minden nap ezt az egy órát. Fantasztikus érzés volt egy percre azt hinni minden rendben van és otthon vagyok.. Csakhogy a fájdalom visszahozott a valóságba. Meg persze Zac fölém tornyosuló alakja.
   - Kezdtem azt hinni, meghaltál. - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt. Mellette lobogott a frissen rakott tűz. Nem igen értettem ilyen forróságban miért gyújtott tüzet.
   - Mi történt? - kérdeztem erőtlenül.
   - Elájultál. 2 napja nem ettél, alig ittál és napszúrásod is van. Azért vagy mindenhol vörös és vagy egy réteg bőr lejött az arcodról. A válladon a seb el van fertőződve. - darálta egy szuszra.
   - Hogy érted? - rémültem meg.
   - Tele van kis kövekkel, porral és még számos szennyeződéssel. Szerencséd, hogy még nem kezdett gennyesedni, de az is csak idő kérdése. - vágott komoly fejet. Szerintem nagyon fontosnak érezte magát. Mint egy orvos vagy mi.
   - És most mi lesz? - néztem rá kétségbeesetten.
   - Kitisztítom. - vonta meg a vállát.
   - Alkohollal? Az nagyon fáj igaz? - emeltem meg kicsit a fejem.
   - Igaz. Majd' bepisilsz a fájdalomtól. De nem csak azt csinálom. - vette elő a kését.
   - Akkor hogy? - kerekedtek el a szemeim.
   - Először kiszedem a benn maradt golyót. - állt fel és vitte a kést a tűzhöz, ahol aztán belemártotta a pengét. Ekkor már éreztem, hogy ez nem egy könnyed tollpihére emlékeztető mutatvány lesz. Egész testemben remegtem és vártam, hogy mi következik. 5 perc múlva Zac felemelkedett és a forróra hevített késsel megindult felém. Lassan lehajolt és egy rongyot tett a szám elé.
   - Harapj rá. - tette a szám elé meglepően gyengéden. Ráharaptam, ahogy kérte, aztán szapora lélegzetvétellel vártam, hogy mit fog csinálni. Magához emelte a táskáját és kiemelt belőle egy üveg alkoholt. Furcsa mód miközben lemosta vele a kezét az járt a fejemben, hogy mi minden lehet még nála...
Mikor befejezte a kezei tisztogatását, megint felkapta a kést és mélyen a szemembe nézett. Mintha csak meg akarna nyugtatni. A kést a sebemhez emelte és hirtelen beleszúrta a kis mélyedésbe. Őrjítő fájdalom lett rajtam úrrá és ha lehet jobban ordítottam mint valaha. A fejemről verejték csöpögött, a vállamról pedig élénk vörös vér. Zac egy határozott mozdulattal végighúzta a kést a sérülésbe, aztán még egyszer egy X alakot húzva a lőtt sebbe. Egy percre sem hagytam abba az üvöltést és a sikítást. A másik kezemmel erőszakosan a földet markolásztam, aminek következtében majdnem tövig letört a körmöm. Bár nem láttam, de éreztem, hogy onnan is vér buggyan elő. Az a fájdalom eltörpült amellett amit a vállamnál éreztem. Ami ezután következett az szinte szavakba önthetetlen. Még egyszer belenyúlt a késsel a sebbe és megpróbálta kipiszálni a golyót. Eközben a kés éle érintette a húsomat is. Pár másodperc múlva - ami nekem hosszú óráknak tűnt - kitépte a hús börtönéből a golyót. Akkorát sikítottam, hogy a torkomba is fájdalom hasított, de nem érdekelt. Ezután a fájdalom némileg enyhült, de nem szűnt meg. Abbahagytam az ordítást és lecsukódott a szemem.

 Hol vagyok? - gondoltam magamban, körülnézve a helyen. Egy síkságon voltam, ahol semmi más nem volt csak fű és néhány szál pipacs. A levegő keveredett a virágok illatával kellemes hatást hagyva maguk után. A lágy szellő simogatta az arcomat és a nap melegsége cirógatta a bőröm. Észrevettem, hogy egy hófehér, bokáig érő ruha van rajtam és mezítláb vagyok. Elmosolyodtam és hagytam, hogy magával ragadjon a béke. Kinyújtottam mind a kettő karomat és elkezdtem pörögni. a szemem lehunyva nevettem el magam. A nagy forgás közepette elszédültem és ráestem a földre a fenekemmel. Megint nevetni kezdtem és levágtam magam a fűre, ami kellemesen csiklandozott. Aztán észrevettem a távolban egy sötét foltot. Jé, egy szikla - mosolyodtam el magamban és elindultam a tárgy felé. Ahogy egyre közeledtem a tárgy is sokkal pontosabban kirajzolódott előttem. Egy sír.. Megindultam felé és elolvastam a feliratot. Selia Martinez, 1997-2014. Sikítottam volna, de nem jött ki hang a torkomon. Mi ez?? Lenéztem a kezemre és rémülten vettem tudomásul, hogy egyre halványabb majd eltűnik ahogy én magam is. Mi történik velem???

A szemem újfent kinyitva vettem tudomásul, hogy csak pár másodpercig voltam elájulva, mert a fájdalom nem szűnt meg és a vérzés sem állt el. Zac ijedten nézett engem majd megfogta az alkoholt és.. ráöntötte a nyílt sebbe. Nem kívánom senkinek azt azt érzést amikor az alkohol a gyulladt és véres húsához ér. Olyan volt mintha kívülről hallottam volna a saját hörgő üvöltésem. Rémes volt. És ez még semmi sem volt ahhoz képest ami ezután jött. Alkoholos kendővel letörölte a vért és elővette a pisztolyát. Kivett belőle egy töltényt amit szétszedett. A benne lévő puskaport a sérülésre szórta majd kezébe vett egy gyufát. Meggyújtotta és odatartotta a puskaporhoz. Azonnal berobbant a vállamon. A fájdalom akkora volt, hogy meg sem tudtam szólalni. Imádkoztam, hogy elájuljak, de nem tudtam. Csak azért sem. Semmire nem voltam képes, csak az égő fájdalmat érzékeltem. A halál is jobb lett volna. Kín. Ezt éreztem. Zac kitisztította a puskaport a sebből és bekötözte a vállam. A szemem félig lecsukódott és úgy éreztem lebegek. A lélegzetvételem helyreállt és a fájdalom is megszűnt.
   - Aludj el nyugodtan. Már nem lesz semmi baj. - simított ki egy tincset Zac a homlokomból és állt fel.