2016. december 18., vasárnap

7. fejezet - Titkok és csókok

Sziasztok!
Nos közel másfél, talán kettő, esetleg három év kihagyás után ismét itt vagyok és bár nem számítottam rá, hogy maradt még olvasóm meglepetten tapasztaltam az előző másfél hete kirakott fejezethez érkező 2 kommentet. Elképesztően hálás vagyok és el sem tudom mondani mennyit jelent, hogy maradtak még olvasóim. 
Mentségek ezreivel jöhetnék miért nem folytattam a blogot, de amellett, hogy az életem elég mély ponton volt az elmúlt években és küzdöttem a gimi kemény elvárásaival (és az érettségiig még van 4 hónap) és a magánéleti problémáimmal, beismerem, hogy lusta is voltam belekezdeni egy-egy fejezetbe. Aztán pár hónapja a lassan szintén felnövő húgom kérlelésére és tanácsára, kezdtem el folytatni a Zac és Selia történetét. (Köszönet Gyöngyinek a leghűségesebb olvasómnak, a legnagyobb Zayn rajongónak és a legédesebb tesónak a földön).
De azért azt is meg kell említenem, hogy visszaolvasva a régen feltett fejezeteket örülök, hogy abbahagytam a blogot és 18 éves érettebb (haha) és tapasztaltabb fejjel írhatom tovább. Néhány helyen esküszöm fogtam a fejem, hogy hogyan írhattam ilyet, de végül a magam ostorozása helyett beláttam, hogy 15 éves fejjel nem is várhattam volna el magamtól egy minőségi és rendesen megírt történetet. 
Na mindegy, mielőtt befejezném a hatalmas monológomat amivel még önmagam is untatom annyit mondanék, hogy mint látjátok (akik maradtak) megváltoztattam a blog külsejét és igényesebb formát öltöttem neki, ahogy néhány szereplő is (Zacen és Selian kívül) új megtestesítő karaktert kapott.
Kérem, aki maradt kommenteljen akár csak 1 szót is, hogy tudjam itt van és olvassa a történetet. Köszönöm!
Puszi, Vanessa


Zac szemszöge

  - Salim... Salim én vagyok. - nyögöm ki számomra ismeretlen hangon. Nyelek egy nagyot és erőszakosan kezdem kenni a vajazókéssel a kenyeret. Honnan hallotta? Honnan tudja? Ugyan Zac... Nem olyan bonyolult kitalálni. Megint álmodban beszéltél. Most meg magadban. Hirtelen felszisszenek és ideges meredt tekintettel figyelem ahogy a vér lassan lecsorog az ujjamon. Senki sem ejtette ki a száján a nevem hosszú évek óta. Nem is akartam. Nem véletlen, hogy megváltoztattam. A Salim név számomra egyet jelent a gyötrelmes múlttal ami azzá tett aki most vagyok. Persze, Ő ezt nem tudhatta. Magam sem tudom, miért mondtam el neki vagy, hogy egyáltalán miért nem kaptam fel a vizet ahogy általában szoktam. Talán, mert megrémisztett a tudat ebben a pár napban, hogy meghalhat. De ez hülyeség. Annyi embert öltem meg... Mit számít ez az egy?
  - Zac... Zac te vérzel! - hallom meg Selia hangját magam mellett, aztán megérzem meleg ujjait ahogy körülfogják a karom. Feleszmélek a bambulásomból és megrázom a fejem.
  - Khm. - köhintek egyet és a táskámat megragadva a fürdőbe rohanok bekötözni a sebem, otthagyva őt nyilvánvalóan értetlenül és kíváncsian. Tudom, hogy ezernyi kérdés kavarog most benne és valószínűleg fel is fogja tenni őket, ha kimegyek innen. Azonban én nem óhajtok egyikre sem válaszolni. Semmi köze sem a múltamhoz sem a jelenemhez. Vagyis a jelenemhez annyiban, hogy az ő segítségével mentem ki magam a halálbüntetésből, amit egyébként teljes mértékben meg is érdemelnék, de nem félek bevallani magamnak, hogy kész vagyok életem végéig menekülni a rám váró megtorlás elől. A pokolban elég időm lesz elkárhozni meg hasonlók.

Miután kellően ellátom a sebet ráérősen szántom végig ujjamat még kissé nedves hajamon és belenézek a tükörbe. Ez így nem mehet tovább. Már így is túlságosan megnyíltam ennek a lánynak és félő, hogy még több belátása lesz az életembe ha nem szakítom el a köztünk lévő kapcsolat féleséget de azonnal. Megrázom a fejem és lerántom magamról a törölközőt. Magamra rángatom fekete farmerem és szürke pólóm.
  - Piszkosul megszedném magam modellként. - sóhajtok egyet. - Na majd a  következő életben. - kacsintok magamra 1000 wattos mosollyal. Kisétálva az ajtón meglátom a kreol bőrű lányt az ablakban állni egy csésze kávét szorongatva. Ajkaihoz emeleti a fehér porcelánt és nagyon kortyol.
  - Az az én kávém. - jegyzem meg mire megfordul.
  - Azt hittem nem jössz ki. - teszi le a csészét. Barna haja vállára omlik és hosszú pillái alól felnéz rám amíg elém nem lép és emeli fejét fel újra. A hangja nyugodt, tekintete fürkésző és kíváncsi.
  - Miért ne jöttem volna? - támaszkodok meg a fal mentén és billentem fejem enyhén félre.
  - Mert nem akarsz válaszolni a kérdéseimre. - közli egyszerűen és egészen közel lép hozzám. - Miért nem nyílsz meg? - simítja kezét enyhén borostás arcomra, - Talán segítene ha...
  - Nem. - ragadom meg a kezét és húzom le arcomról. - Nem akarom, hogy megismerj... Ha jót akarsz magadnak befogod a szád és nem kérdezel többet. Vagy a következő golyó a mellkasodban landol. - mondom lassú és kimért hangon. Selia szemében megcsillan egy könnycsepp mire szorításom kicsit lazább lesz, de nem engedem el. Mogyoró színű szemeit az enyémbe mélyeszti és suttogva szólal meg.
  - Próbállak megérteni téged... A lelked. De minden perccel egyre erősíted bennem a hitet abban, hogy egy lelketlen szörny vagy. - mondja undorral a hangjában és kirántja a karját enyéimből. Nézem ahogy a még kissé gyenge lány visszasétál az ágyba és a takarót magára húzva lehunyja pilláit. Összeszorított fogakkal ragadom meg a kapucnis pulcsim és csapom be magam mögött a bejárati ajtót. Szinte remeg a kezem ahogy próbálom meggyújtani a pulcsi zsebéből előrángatott cigarettát, de egy ideig úgy tűnt az ideg olyan mértékben feszít szét, hogy ez sem megy.
  - A faszom már az egészbe! - szisszenek fel és hajítom el a még teljesen épp csikket. Leülök és kezembe temetem az arcom. - Mondd meg, Rahim mit tegyek... - nézek fel az égre aztán hitetlenül elnevetem magam. Rahim... Hiszen Rahim akkor se tudna segíteni ha tényleg odafönn lenne. Gyerekként halt meg. Úgy is gondolkozna. Sokszor képzeltem el, milyen lenne ha nem halt volna meg. Milyen lenne az öcsém felnőttként. Külsőre mint én egyértelmű. De belsőre... Mindig úgy képzelem, hogy ő lenne a bölcsebb. Ő lenne aki visszahúz a földre ha valami hülyeséget csinálok. Már családja lenne. Egészen biztos vagyok benne. Felesége és egy tündéri kisbabája. Nekem is lehetne. Mindkettő... És talán egy napon lesz is. Bár erre csekély az esély, hiszen ismerve magam soha nem leszek képes 100%-ig megbízni senkiben. Talán Seliának igaza van. Valahol el kell kezdeni. Csak, hogy félek... Félek attól, hogy mi lesz ha megnyílok neki... Mert ha egyszer megnyílok neki fontos lesz nekem. Ő a túszom! Bármi történhet vele, bármikor előfordulhat, hogy meg kell ölnöm és mi lesz ha nem megy? Inkább ő halljon meg mint én. És egyébként is gyűlöl, undorodik tőlem és egy lelketlen szörnyetegnek tart. - jegyzem meg kissé sértettem magamban. - A francba Salim azért gondolja ezt, mert nem engeded, hogy megismerjen. - hallom meg az öcsém hangját magamban. Igaza van. Egy minimális infótól még nem leszünk "barinők" és talán még a lelkemen is könnyít. Megköszörülöm a torkom aztán felállok és bemegyek. Még mindig ott fekszik és bár nem alszik tekintete továbbra is csukva van. Angyali arca haja keresztezésében simul a párnának. Odalépek és kezem megemelem arca felé aztán félúton megállítom és inkább magam mellé rakom. Leülök mellé és malmozni kezdek ujjaimmal.
  - A nevem a szüleim halála után változtattam meg. - sóhajtok fel és érzem ahogy a törékeny lány mögöttem felül. - Odahaza Pakisztánban a barátaim és az öcsém is Zacnek hívtak. Ez egyfajta becenév volt. De Salim néven jöttem a világra. Anyám adta. Azt jelenti, tiszta, tökéletes. Milyen kicseszettül ironikus. - nevetek fel kényszeredetten. - Mikor az testvérem meghalt rákban az Egyesült Államokba költöztünk és itt kezdtünk új életet. Én megalapoztam a mostanit, amíg a szüleim dolgoztak. - húzom el a szám kínosan. - Aztán egy nap hazafelé menet találtam rájuk. Megölték őket. Csak mert Pakisztániak. - felelem undorodva. - Megfogadtam, hogy elengedem a múltam. Azt aki régen voltam és azt aki lenni akartam. Zac akartam lenni... És az is lettem.
  - És ezért ölsz... - fejezi be halkan valahonnan mögülem. Lassan bólintok és hagyom had dolgozza fel az imént hallottakat, azonban erre nincs szükség.
  - Az én anyukám is meghalt. Tüdőrákban. - érzem meg leheletét nyakamban és kezeit mellkasom körül ahogy hátulról átölel. - Sajnálom a fájdalmat amit átéltél. Bár ismertelek volna. Bár segíthettem volna neked.
  - Most is segíthetsz. Csak feledtess el velem mindent. -  fordulok hátra és mélyesztem pillantásom az övébe. - Csak pár órára. Könyörgök. - suttogom a szavakat.
  - Pár órára? - nyel nagyot, mire bólintok. Arcom közelebb vonom az övéhez és engedélyére várva megállok. Alig telik el 5 másodperc és mézédes ajkai enyémen landolnak, lassú csókba zárva azokat. Vékony derekát megragadva közelebb vonom és könnyedén ültetem az ölembe. Kezem hátán simít végig, míg az övé hajamban turkál. A nyelvemmel végigszántok felső ajkán ezzel  elmélyítve csókunkat. Lehunyom a pilláim és a testem megremeg hiszen a börtönben eltöltött 2 év alatt nem értem nőhöz semmilyen formában. Ujjaim türelmetlenül marnak csípőjébe mire felszisszen.
  - Légy türelmes. - motyogja a számba.
  - Éveket vártam, ne kérj tőlem ilyet. - nevetek és ledöntöm a puha világoskék paplannal borított ágyra. Csókjainak édes íze elkábít és csak arra tudok gondolni, hogy végre teljesen az enyém legyen. Egy perc alatt találják meg ujjaim a blúza gombjait és rántják le róla az agyagot. Kissé eltávolodok tőle és megtámaszkodok feje mellett hosszú szempilláim elől lenézve rá. - Jézusom de gyönyörű vagy. - suttogom és ujjaim végighúzom mellei között le a hasán egészen a köldökéig, majd lehajolok és nyakára lehelek gyengéd csókokat. Érzem felgyorsult lélegzetvételét és ez arra késztet, hogy bőrébe mosolyogjak. Óvatosan háta mögé nyúlok és keresem a melltartó kapcsát, de hiába kutakodok sehol se találom.
  - Hol a pokolban van a..? - ráncolom a szemöldököm, mire felkuncog.
  - Elől kapcsos. - nevet fel édes hangján mire én is nevetve rázom meg a fejem. Előre húzom kezemet és szemem mellkasára szegezve simítom le róla a pamut puha anyagát. A pupillám kitágul és beszívom a levegőt. Lehajolok és gyengéden tapasztom ajkaim forró bőre, ezzel egy halk nyögést kicsalva belőle. Ellene nyomom a csípőm és érzem, ahogy a testem minden porcikája megfeszül az övével egyetemben. Kezei hajamba siklanak és erősen meghúzzák azt ezzel egy mély morgást kicsalva belőlem. Kezeim oldalán simítanak végig míg nyelvem bimbójával játszik, aztán végigszánt hasa édes bőrén. Megemeli a csípőjét, hogy könnyedén lehúzhassam róla a farmer anyagát és a fehér szatén bugyit. Megnedvesítem alsó ajkam és úgy nézek a csak miattam izgalomba kerülő nőiességére. Megpróbálja összeszorítani a lábát, de én megakadályozom és mosolyogva felnézek rá.
  - Olyan zavarban vagy mintha életedben először látna valaki meztelenül. - rázom a fejem az ő feje pedig hátradől. Lélegzetem csikizte a központját így nem kínozva tovább nyelvem öléhez illesztem.
  - Salim... - nyögi ki az igazi nevem.
  - Ezt mondd még egyszer. -  kérek halkan, újra végigszántva rajta. Olyan régen hallottam a nevem valaki szájából, hogy szinte el is felejtettem, hogyan hangzik.
  - Salim. - nyögi ki újra, mire elvigyorodok és még erősebben kezdek dolgozni a nedves ölén. Nem sok idő telik el és szinte remegve robban szét ujjaim és ajkaim között. Felmászom hozzá és fürkészni kezdem enyhén kipirult arcát és ziháló ajkait amik nemrég még kéjesen nyögték a nevem. Apró csókot nyomok ajkaira és végigsimítok rajtuk. Kinyitja a gyönyörű szinte már fekete szemeit és lábát átvetve rajtam fordít a helyzetünkön.  Ráül a csípőmre és nyakamhoz hajolva apró harapást hagy a bőrömön.
  - Bébi, a tűzzel játszol. - simítok végig fenekén.
  - Érzem is, hogy nemsokára robban. - kuncog és vezeti le apró kezét kemény férfiasságomhoz. Elvigyorodok ő pedig újfent csókolni kezdi bőröm kezével pólón alját gyűri fel. Segítek neki lehúzni a vékonyka anyagot és élvezem ahogy ujjai és körme végigszántják mellkasom és hasam, ezzel elérve, hogy izmaim megfeszüljenek érintése alatt. Remeg a keze ahogy eltávolítja rólam a farmerem és nedves nyelvét végighúzva felsőtestemen megérkezik boxerem korcához. Ujjait az anyagba akasztja és lehúzza, majd látva a már igencsak kemény alsó felem kitágul a szeme.
  - Nem kell ha nem akarod. - billentem oldalra a fejem és látva hezitálását fordítok a helyzetünkön. Adok egy puszit ajkaira majd megcsókolom hátha ezzel lenyugtatom kicsit reszkető testét. Nyelvünk szenvedélyes csatát vív egymással, és ezt a pillanatot választom arra, hogy egy határozott lökéssel elmerüljek benne. Selia halkan felnyög azonban nem az élvezettől hanem a fájdalomtól. Abban a percben felfogom eddigi félelme, aggodalma és a reakciója okát. Azonban ezen a ponton már az sem érdekel, hogy egy szűz lányt "tettem éppen nővé". Tudva a titkát már lassabban kezdek mozogni odafigyelve rá, hogy neki és épp olyan élvezetes legyen az együttlét mint nekem. Nemsokára lábait derekam köré fonja és még közelebb von magához. Az agyam teljesen kiüresedik, a szoba felforrósodik és hangos nyögéseink borítják be az egészet. Az orrom megtelik az édes illatával, fülem a hangjával, testem pedig újra és újra egyesül az övével. Pár percbe telik és érzem amint izmai összeszorulnak rajtam ezzel engem is átrepítve a csúcson. Lihegve borulok mellé és igyekszem rendezi a légzésemet. Mikor ez sikerül felkapom ruháim és idegesen ráncigálom fel magamra.
  - Salim én... - kezd neki a lány.
  - Ne hívj így. - ordítok rá, most már szitokszóként hallva a saját nevem szájából.
  - Zac.. - szólít meg újra.
  - Fogd már be. - szólok rá. - Jézusom megrontottam egy gyereket. - mondom szinte öklendezve a szavakat. - Öltözz fel. - vetem oda neki mint egy olcsó kurvának és indulok újra lezuhanyozni, lemosni magamról az elmúlt 40 percet.

5 megjegyzés:

  1. Szia Vanessa
    Egyszerűen elképesztően írsz!!!Nagyon imádom Zac stílusát...ebben a részben különösen nagyon bírtam mikor a tükörbe nézte magát és azon emélkedett, hogy akár modell is lehetne:DDD Már nagyon vártam,hogy legyen Selia és Zac között valami kiváncsi vagyok mi lesz ebből.☺️��Nagyon várom a következő részt...siess vele❤️❤️❤️��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon aranyos vagy, köszönöm! Hát igen Zac egy kicsit el van szállva magától, amit nem ígérem, hogy a blog végére le fog vetkőzni.:D
      Nos, Zac és Selia kapcsolata egy hosszúra nyúlt szappanoperának is mondható lesz, de ezt úgy is meglátod majd.
      Sietek és köszönöm szépen a szavaidat! <33

      Puszi, Vanessa

      Törlés
  2. Wow😍
    Istenem nagyon orulok h Gyöngyi ajánlotta a blogodat, mert orult jo. Mar az egyik kedvencem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is elnézést, hogy csak most válaszolok, de nagyon elvoltam havazva az utóbbi időben.
      Nagyon örülök, hogy tetszik a blog és köszönöm a kommentedet.:) Igyekszem a következő fejezettel.

      Puszi, Vanessa

      Törlés
  3. Szia! Imádom a blogodat, már nagyon régóta követem. Nagyon tartottam tőle hogy nem fogod folytatni. Naponta néztem hogy van e új rész, de semmi..aztán mikor láttam hogy 2 új rész is van, szinte táncoltam örömömben:) Egyszerűen imádom amit csinálsz, sose hagyd abba! Örökké hűséges követőd leszek:))
    még egy kérdés: azon nem gondolkoztál még hogy wattpadra feltedd a blogod? szerintem sokan imádnák! :)
    -Abigél

    VálaszTörlés